Hisszük, hogy manapság nincsen releváns különbség az egyes felsőoktatási intézményekben az átadott tudás terén, hiszen az egyes képzések során a vonatkozó követelmények jogszabályokon alapulnak, illetve a legtöbb oktató akár életútja során, akár ugyanabban az időben egyszerre több intézményben oktatott, oktat.
Amiben különbséget látunk, az az, hogy kit melyik intézmény atmoszférája tesz a tanulása során – minden szempontból magabiztosabbá – mennyire tud biztos hátteret adni ahhoz, hogy a fiatal tanulmányai végeztével bártan és várakozással telve lépjen ki a nagybetűs életbe.
Javasoljuk minden szülőnek, hogy elsősorban azt mérlegelje egy felsőoktatási intézmény kiválasztásánál, hogy:
- milyen hallgatói közegbe kerül gyermekük, milyen kapcsolati tőkét tud kialakítani a tanulmányai alatt,
A Tomori Pál Főiskola hallgatóira jellemző az összetartás, nincsen versengés, a hallgatóink kiemelt módon támogatják egymást. Nincsenek „hangadók” mindenki a saját szája íze szerint, nyugodt és támogató környezetben végezheti tanulmányait. Az intézmény hallgatóira kiemelten jellemző az órák utáni együtt tanulás.
Budapesti nappalis hallgatóink 3 fő csoportban oszthatók: egyrészt a környékbeli fiatalok folytatják nálunk tanulmányaikat, sokan osztálytársak voltak a középiskolában, másrészt olyan fiatalok, akik vidékről származnak és tekintve, hogy intézményünk elhelyezkedését és jellegét tekintve hidat képez a vidék, illetve a nyüzsgő főváros között, így különösen azon vidéki hallgatók, akik szeretnének otthonról elkerülni a fővárosba, de első lépésként szívesebben élnek otthoni (kisvárosi) jellegű környezetben. Budapesti Campusunk elhelyezkedése igen szerencsésnek mondható: családi házas övezetben található, miközben karnyújtásnyira van a belváros: vonattal félórán belül elérhető. Számos hallgatónk úgy került ide, hogy valamely szülője végzett nálunk levelezőn és úgy gondolta, itt biztonságban érzi a 18 éves gyermekét, így engedi Budapesten továbbtanulni, mert tudja, hogy odafigyelnek a gyermekére és a Tomori Pál Főiskola falain belül található hálószobában tud élni állandó „felnőtt” felügyelet és segítség mellett. A hallgatók 3 részét a nemzetközi hallgatók csoportja képezi: közel 40 ország szülöttje tanul vagy tanult már, illetve élt az intézmény falai között a Budapest Campuson.
- mennyibe kerül a gyermekük továbbtanulása,
A Tomori Pál Főiskola önköltségtérítései a legkedvezőbbek között van. A jegyzetek az e-könyvtárban térítésmentesen elérhetőek, gyakorlatilag a féléves önköltségtérítésen túl nincs más költség, amennyiben a hallgatónak nincs egyedileg kezelendő dolga. Ilyen például bizonyos kérelmek (pld.: kreditátvételi kérelem) és utóvizsgák, amelynek van díja: 6000 Ft, illetve 4000 Ft. A hallgatóknak igen kedvező áron (50 000 Ft/hó) kollégiumi férőhelyet biztosítunk a Budapest Campus 2 és 3 ágyas – saját fürdőszobás – hálószobáiban. Összességében így azon hallgatók félévi költségei mérsékeltebb, mint akik állami finanszírozott férőhelyekre kerültek be, de nem kaptak kollégiumot, így albérleti díjat kell fizetniük. Legtöbb hallgatónk tanulmányai mellett dolgozik, amelyet intézményünk azzal is segít, hogy ugyanazok az oktatók oktatnak nappali munkarendi képzésben, mint levelezőn, így a hallgató, ha a munka miatt kihagyott órát, azt a levelezősökkel tudja pótolni. Továbbá intézményünk oktatói minden órai anyagot a főiskola belső kommunikációs csatornáján megosztanak.
- mennyire elérhető és könnyen megközelíthető az intézmény,
A Budapest Campus az M0 mellett (5 perc séta a busz, 8 perc séta a vonat), a Camponával szemben található, Kecskeméten pedig a belvárosban, az ipar Kamara épületében folyik az oktatás. A Budapest Campuson az autóval érkezők az intézmény zárt parkjában tudnak parkolni.
- mennyire rugalmas és közvetlenül elérhető az intézmény adminisztrációs apparátusa,
Szolgáltatás alapú oktatást folytatunk, ami alatt a hallgatók magas színtű kiszolgálását értjük. A hallgatói kérdésekre 24 órán belül válaszolunk, mind a tanulmányi ügyintézők, mind az intézmény vezetői közvetlenül elérhetőek, mi mindent megteszünk, hogy a hallgatóknak alapvetően csak és kizárólag a tanulással kelljen foglalkozni, igyekszünk minél gördülékennyé tenni a jogszabályoknak való megfelelés miatti – néhol igen körülményes – adminisztrációt.
- mennyire rugalmas és közvetlenül elérhető az intézmény oktatógárdája,
Az intézmény oktatóival (inc.: intézmény vezetősége) nagyon követlen a kapcsolat a hallgatóinknak, folyosón bármikor bárki megszólítható, e-mailen MS Teamsben elérhetőek, és gyorsan reagálnak a hallgatói kérdésekre.
- mennyire segíti az intézmény a nyelvtudás elérését,
Az intézményben minden hétfőn nyelvi sáv van, ahol mindenki a nyelvtudásának megfelelő szintű csoportban járhat nyelvórákra. Intézményünk Zöldút Nyelvvizsga hely, ami azt jelenti, hogy minden vizsga előtt indítunk külön a nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat, és maga a nyelvvizsga is „házon belül” történik.
Kiemelendő még, hogy majd minden kurzus angol nyelven is meghirdetésre kerül, így a hallgatók, amennyiben úgy gondolják arra a kurzusra is járhatnak, vagy csak egy-egy alkalommal részt vehetnek. Az angol nyelv elsajátítását segíti a nemzetközi hallgatók jelenléte.
- mennyire van lehetősége a gyermeknek multikulturális közegbe kerülni,
Mint írtunk intézményünkben eddig közel 40 ország szülöttje tanult és tanul. Minden félévben szervezünk egy nemzetközi napot, amikor bemutatkoznak a nemzetközi hallgatók, bemutatják egymásnak történelmüket, hagyományukat és kultúrájukat. A hallgatók egymással a szünetekben találkoznak, barátságokat kötnek és az intézmény falain kívüli közös programokat szerveznek.
- milyen „filozófia” jellemzi az intézményt.
Ahogy az Alapító Rektor mondja „A filozófiánk, hogy minden hallgató egyedi, és mindenkiben benne van a képesség, a tudás”. Mindent megteszünk, hogy hallgatóink magabiztos szaktudást szerezzenek, amely kellő alapot ad a „felnőtté válás”-hoz. Számos hallgatónk folytatja tanulmányait mesterképzésen, sokuk külföldön, van olyan is, aki a ranglisták első 50 helyén belül elhelyezkedő egyetemen.
Intézményünk semleges, független intézmény, falai között a tanulásé a főszerep, de az oktatáson túl igyekszünk hallgatóinkat minden téren támogatni, Hallgatói Szolgáltatások Központján keresztül minden egyéb segítséget is igyekszünk megadni. (Karriertanácsadás, CV, motivációs levél írása stb.)
Az intézmény oktatói és hallgatói blogját - amely közvetlenebb tájékoztatást adhat az intézmény közösségének tagjairól - itt találják:
Tomori Világ