AZ OLDAL TARTALMÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
A szakirányú továbbképzés megnevezése: Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak
A hallgatók a szakdolgozat sikeres elkészítése és záróvizsga keretében történő megvédése után oklevelet kapnak.
Az oklevélben szereplő szakirányú szakképzettség megnevezése:
Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakembere
A felvétel feltételei:
A képzésben bármely képzési területen szerzett alapfokozattal (BA, BSC), mester fokozattal (MA) valamint főiskolai /egyetemi végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.
Képzési idő: 2 félév
A képzés rövid jellemzése:
Hiánypótló, gyakorlatorientált, európai szintű képzésben részesülnek a hallgatók a protokoll, rendezvényszervezés területein. A hallgatók a legfontosabb nemzetközi politikai, gazdasági, jogi, valamint európai uniós ismereteik birtokában a protokoll minden szakterületének előírásait ismerve képesek lesznek tudásukat alkalmazni nemzetközi kapcsolatokban mind az állami mind a versenyszférában. Gyakorlati tudás birtokában az egyes szaktárcák, a helyi önkormányzatok, háttérintézmények, nemzetközi szervezetek, intézmények protokoll és nemzetközi osztályai, valamint a multinacionális cégek számára nélkülözhetetlen munkatársakká válhatnak. A képzés a Nemzetközi Protokoll Szakemberek szervezete (NPRSZ) stratégiai együttműködésével, az NPRSZ által javasolt és támogatott szakemberek, oktatók közreműködésével kerül megvalósításra.
A hallgató képessé válik:
- egy közép ill. felsővezető mellett a hazai és nemzetközi protokoll feladatok elvégzésére,
- állami szintű protokoll események szervezésére,
- szaktárcák protokoll és nemzetközi osztályán referensi feladatokat ellátni,
- nemzetközi diplomáciai kapcsolatok ápolására,
- magas szintű állami delegációs programok szervezésére,
- nemzetközi üzleti kapcsolatok ápolására,
- nemzetközi konferenciák, kongresszusok szervezésére és lebonyolítására,
- díszétkezések, kísérő és kulturális programok szervezésére,
- az aktív és passzív viselkedéskultúra-elemek, valamint alapvető protokoll ismeretek helyes, EU-konform alkalmazására,
- a helyes és megfelelő színvonalú írásbeli és szóbeli kommunikáció alkalmazására, a szervezet/cég egységeivel, munkatársakkal, ügyfelekkel, továbbá külső partnerekkel történő megfelelő színvonalú kapcsolattartásra és ennek tükrében a cégarculat közvetítésére,
- vezetői meetingek, szakmai értekezletek, konferenciák, megszervezésére és lebonyolítására.
Tantárgyak:
Tantárgy
|
Kredit
|
Félév
|
Illem, etikett, protokoll alapismeretek
|
5
|
1.
|
Konferencia és rendezvényszervezési alapismeretek
|
5
|
1.
|
Tárgyalástechnika
|
5
|
1.
|
Diplomáciatörténet, diplomáciai és állami protokoll
|
5
|
1.
|
Nemzetközi szervezetek és gazdaságdiplomácia
|
5
|
1.
|
Közjogi és igazgatási alapismeretek, állami és önkormányzati protokoll
|
5
|
1.
|
Üzleti / corporate protokoll és civil szervezetek protokollja
|
5
|
2
|
Katonai és sportprotokoll
|
5
|
2.
|
Kommunikáció és protokoll angol nyelven
|
5
|
2.
|
Bevezetés a nemzetközi jogba, az uniós jog alkalmazása Magyarországon
|
5
|
2.
|
Szabadon választható
|
5
|
2.
|
Szakdolgozat készítés
|
5
|
2.
|
Képzés szintje: szakirányú továbbképzés
Képzés helyszíne: Tomori Pál Főiskola, Budapest
Képzés nyelve: magyar
Munkarend: levelező
Képzés gyakorisága: pénteki és szombati napokon, félévenként 8-10 hétvége
Összes tanóra: 180
Megszerezhető kreditek száma: 60
Finanszírozási forma: önköltséges
Önköltség: 260 000 Ft/félév
Minimális induló létszám: 15 fő
Maximális létszám: 40 fő
A záróvizsgára bocsátás feltételei:
- a tantervben előírt valamennyi tanulmányi és vizsgakötelezettség teljesítése
- a szakdolgozat előírásoknak megfelelő elkészítése a konzulens iránymutatása mellett
- a konzulens és az opponens által elfogadott és az előírt mellékletekkel felszerelt záró dolgozat határidőre történő benyújtása
A záróvizsga tartalma:
- szakmai tárgyakból átfogó szóbeli vizsga
- a szakdolgozat megvédése.
A záróvizsga eredménye:
A két opponens véleményének figyelembevételével a szakdolgozat bírálatára és megvédésére adott érdemjegyek egészre kerekített átlaga és a szakmai tárgyakból tett vizsgára kapott jegy egészre kerekített számtani átlaga.
Az oklevél megszerzésének feltétele:
Sikeres záróvizsga
Szakfelelős:
Dr. Domboróczky Zoltán
Képzési helyszín:
Az intézmény területén hallgatóinknak - korlátozott számban - kollégiumi férőhely bérlésére (3000 Ft/fő/férőhely) van lehetősége a tanítási napokon, illetve a tanítást megelőző napon.
A önköltség összege:
- Levelező munkarendben: 260 000 Ft/félév
A tandíj finanszírozására DIÁKHITEL felvehető! Részletek: www.diakhitel.hu
Időbeosztás: az oktatás félévente 6 hétvégén pénteken és szombaton, a 8:00-tól 19:35 óráig tartó idősávban (Pontos időpontok fontosabb dátumok ITT)
Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 2.
Jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap és annak mellékleteinek (érettségi- és diplomamásolat) megküldése a felvi@tpfk.hu e-mail címre.
Jelentkezési lap