A Tomori Pál Főiskola épülete az eredetileg Kistéténynek nevezett városrészben, a Kápolna-dűlőn található, a terület nevét őrzi az iskola fölött húzódó Kistétény utca is.
Ma erről az utcáról közelíthető meg a Schindele-villa (avagy kastély), amelyet a gazdag borkereskedő, Schindele József építtetett.
- A Schindele-kastély képeslapon
Az épület ma is áll, belső tere kisebb lakásokra van osztva. A kastély 1909 után üdülőként is szolgált, a II. Világháború előtt pedig jobbmódú társaság összejöveteleinek gyakori helyszíne volt. A helyi lakók visszaemlékezése szerint a villát és a hozzá tartozó parkot a II. Világháború idején olasz és német katonák vették birtokba. A parkban színpadot állítottak, szabadtéri koncerteket rendeztek, valamint a német tisztek a legfrissebb hadi eseményeket tárgyalták meg a parkban felállított óriási terepasztalok mellett. A Schindele család az orosz front ideérkezését megelőzően Garmisch-Partenkirchen-be költözött.
A Schindele ingatlant 1954-ben államosították, és ekkor született meg az az ötlet, hogy a hatalmas parkban egy új, szövetkezeti típusú iskolát hozzanak létre. Szándékosan a villát eltakarva épült fel a jelenlegi iskolaépület. A tanároknak az egykori kastélyban biztosítottak lakhatást.
A Szövosz-iskolát (Szövetkezetek Országos Szövetsége) 1954-55-ben építették fel a szövetkezetek oktatási központjául, ahol tantermek, kollégiumi szobák és menza is volt a vidékről érkezők számára, akik teljes ellátást kaptak.
2. Az építkezés, 1955
Az épület klasszicizáló stílusa (báboskorlátos erkély, pillérekkel szegélyezett, lépcsős bejárat) részben a kastélyt utánozta, részben az akkori szocreál igényeinek is megfelelt, az ötvenes években számos hasonló stílusú oktatási intézmény épült Budapesten. Egy korabeli tervrajzon az is látszik, hogy a jelenlegi parkoló helyén eredetileg két sportpálya volt.
Az intézmény országos beiskolázásból válogatta a tanulókat, a bekerüléshez szövetkezeti ajánlás kellett. Az iskola mezőgazdasági és közgazdasági technikumként működött. A környező utcák nevei feltehetőleg ebből az időből származnak (Közgazdász utca, Művelődés utca). 1955-től az intézménynek Dózsa György Közgazdasági Technikum volt a neve, de 1972-ben ennek működése megszűnt, és a továbbiakban csak mint bentlakásos szakképző intézet funkcionált. Közben az oktatási profilja néha módosult: volt kereskedelmi szakközépiskola, illetve a Közért Vállalat továbbképzője is. Vendéglátóipari Szakközépiskolaként 1960 körül Vendéglátóipari Múzeumot is kialakítottak az épületben, a kiállított használati tárgyakat a szakoktatók és a diákok gyűjtötték.
3. Vendéglátóipari tanulók Országos Versenye, 1960
Fényképek tanúskodnak arról, hogy többször itt rendezték meg a Vendéglátóipari tanulók országos versenyét
4. Vendéglátóipari Múzeum az iskola épületében
A rendszerváltás után a Hotel Regina működött az épületben. A háromcsillagos szálloda őrzött parkolóval, teniszpályával, 64 zuhanyzós szobával, étteremmel, valamint a legmodernebb hang- és fénytechnikával ellátott konferenciateremmel hirdette magát. Ekkor a parkot is rendbe hozták, és kialakították a parkolót.
A homlokzaton még ma is látható a SZÖVOK KFT feliratának nyomai. Ez a Szövetkezeti Oktatási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra utal, amelyet 1996-ban alapítottak, és jelenleg a IX. kerületben működik.
A Tomori Pál Főiskola 2010-ben vásárolta meg az épületet, amit 2011-ben felszentelt Bábel Balázs kalocsai érsek.
5. Bábel Balázs kalocsai érsek felszenteli az épületet 2011-ben
2017. február 1. óta ez a főiskola székhelye. A főiskolai képzésen kívül a 2012/2013-as tanévtől kezdve középiskola is működik az épületben, ami a folyamatos átalakulásokat és megújulásokat követően a 2020/2021-es tanévtől Tomori Pál Magyar-Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Technikum néven várja a 8. osztályos diákok jelentkezését. (6. kép)
6. Az épület főhomlokzata napjainkban