Tomori Pál Főiskola

 

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak (BA)

A képzés célja olyan nemzetközi kapcsolatokban és ismeretekben jártas szakemberek képzése, akik alapszinten képesek bekapcsolódni a térség fejlesztésében egyre nagyobb szerepet játszó Uniós fejlesztési források feltárásába, hasznosításába, illetve gyakorlati munkájuk során elősegítik az állami és nem állami szervezetek, nemzetközi nagy és kisvállalatok együttműködését a térség nemzetközi integrálása érdekében. Képzésünk a vidéki regionális szintű közigazgatási, kormányzati, vállalkozói, vállalati, civil szakember társadalom komplex képzésének egyik meghatározó pillére kíván lenni.

A nemzetközi tanulmányok szak az országban unikumként komoly hangsúlyt helyez a globális és civil megközelítésre, kilép az Európa- és államközpontú elemzési keretből. Az alapfokozat birtokában a nemzetközi kapcsolatok szakértő képes lesz a nemzetközi politikai, gazdasági és jogi ismeretek birtokában a nemzetközi életben való tájékozódásra, a nemzetközi viszonyokat érintő koncepciók, elméletek, módszerek használatára, valamint az Európai Unió jogi és intézményi felépítésére, az integráció alakulására vonatkozó információk alkalmazására. 

A nemzetközi tanulmányok alapszak elvégzése után a diplomás pályakezdők előtt megnyílhatnak a minisztériumok, kormányzati szervek, állami intézmények nemzetközi és európai uniós ügyekkel foglalkozó különböző intézmények nemzetközi és európai uniós ügyekkel foglalkozó különböző intézmények állásai, de jó eséllyel elhelyezkedhetnek önkormányzatoknál, multinacionális cégeknél, gazdasági társaságoknál.

MAB akkreditáció: ITT

Főbb tantárgyak:

  • Társadalomtudományi alapismeretek ismeretkörei:
    Szociológia, Politológia, társadalom- és gazdaság-történet (Európa és a globális világ kialakulása), Ökonómiai ismeretek, Újkori egyetemes történelem, Társadalom- és gazdaságföldrajz, közjogtudomány alapjai, Történetfilozófia és civilizációelméletek, Nemzetközi pénzügyek, Etika, Demográfia, Etikett és protokoll;
  • Szakmai törzsanyag:
    Biztonságpolitika, Nemzetközi kapcsolatok elmélete, Az EU története és intézményei I.-II., Nemzetközi gazdasági ismeretek, Nemzetközi jog és az EU jogrendszere, Nemzetközi kapcsolatok története 1789-1945, Nemzetközi kapcsolatok és diplomáciatörténet 1945-, Nemzetközi szervezetek és intézmények, Regionális tanulmányok: Európa, Regionális tanulmányok: Ázsia, Regionális tanulmányok Amerika és az USA, Regionális tanulmányok: Közel-Kelet és Afrika, EU szakpolitikák, A magyar külpolitika története, Projektmenedzsment, pályázatírás, Nacionalizmus és nacionalizmus elméletek, Az EU a gyakorlatban, Regionális folyamatok az EU-ban és Magyarországon, Nemzetközi környezeti problémák, Globális társadalmi és politikai viszonyok, Posztkoloniális tanulmányok
  • Szabadon válaszható tárgyak:
    Globalizációs viták, Érvelés – elmélet és – technika, A konfliktusok természete Afrikában, Menekültügy és adatvédelem, Diszkrimináció és rasszizmus a médiában, Értékelemzés, Kultúra-gazdaságtan, Nemzetközi migrációs tanulmányok, Az Európa-eszme története.

 

Specializációk:

  • Globális civil társadalom

 

Az alapképzési szak megnevezése angolul: International Relations

Megszerezhető végzettség: Nemzetközi kapcsolatok szakértő

Képzési terület: társadalomtudomány

Bekerülési követelmény: érettségi bizonyítvány (NEM emeltszintű)

Képzési idő: 6 félév + 4 hét (szakmai gyakorlat)

Tagozat: nappali vagy levelező

Képzés nyelve: magyar vagy angol

Idegennyelvi követelmény: élve a jogszabályváltozás adta lehetőséggel az intézmény kivezeti az oklevél megszerzésénél a nyelvvizsgakövetelményt minden szakja esetében a képzési tájékoztatókból, amely munkálatok jelenleg is zajlanak. A jelenleg hatályos képzési tájékoztatók ezt még technikailag tartalmazzák, de kérjük ezt a passzust ne vegyék figyelembe. 

A Tomori Pál Főiskolán a nyelvi képzés a képesítési követelményeknek megfelelően illeszkedik a tantervbe. A hallgatók nappali tagozaton 6 szemeszteren át tanulnak idegen nyelvet, heti két órában (kritériumtárgyak), azaz összesen 120 órát kötelező felvenniük. A kötelező 6 féléves idegen nyelv kreditérték nélküli és azok a hallgatók, akik megfelelő nyelvvizsgával rendelkeznek, az óralátogatás alól felmentést kapnak.

Fontos: a Tomori Pál Főiskolán az utóbbi években erősödött asz oktatás nemzetközi jellege Erasmus programokkal és külföldi hallgatók - angol nyelvű képzéseinkre történő - felvételével, oktatók nemzetközi cseréjével.

A képzést a főiskola angol nyelven is meghirdeti, és mivel a magyar és angol nyelvű kurzusok tartalma, struktúrája, oktató személye ugyanaz, így mindenkinek adott a lehetőség az áthallgatásra bármely angol nyelvű kurzusra. 

A szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: a szakmai gyakorlat a képzés tantervében meghatározott legalább négy hét egybefüggő szakmai gyakorlat.

Az abszolutórium megszerzésének követelményei:

  • 180 tanulmányi kredit
  • a mintatantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelmények teljesítése
  • a kritériumkövetelmények teljesítése

A záróvizsgára bocsátás feltételei:

  • abszolutórium megszerzése
  • a szaknak megfelelő képesítési követelményekben meghatározott kreditpont teljesítése
  • két bíráló által elfogadott szakdolgozat

Záróvizsga részei:

  • a szakmai tárgyakat átfogó (komplex) szóbeli vizsga 
  • a specializációhoz tartozó tárgyakból szóbeli vizsga
  • a diplomamunka megvédése

Oklevélkiadás feltétele: A felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga.

Képzési helyszínek:

Képzési formák: magyar vagy angol nyelvű képzés

  • Nappali magyar nyelven: 260 000 Ft/félév
  • Nappali angol nyelven: 322 000 Ft/félév
  • Levelező magyar nyelven: 240 000 Ft/félév

A tandíj finanszírozására DIÁKHITEL felvehető! Részletek: www.diakhitel.hu

Időbeosztás nappali/duális nappali tagozaton: az oktatás hétfőtől csütörtökig, a 8:00-tól 17:00 óráig tartó idősávban

Időbeosztás levelező tagozaton: az oktatás félévente 6 hétvégén pénteken és szombaton, a 8:00-tól 19:35 óráig tartó idősávban

Jelentkezés és határidők: www.felvi.hu

 

 

 

A szakon hallgatható tantárgyak*:

Tantárgy neve/célja

 kredit 

 köv. 

1. félév

Politológia

Célok: A kurzus során a hallgatók megismerik a politika és politikatudomány legfontosabb fogalmait, elméleti és vizsgálati területeit. A hallgatók a politikatudomány kialakulásáról, a klasszikus politikai rendszerekről, azok alakváltozásairól, a demokrácia és diktatúra formáiról is ismereteket sajátítanak el. Emellett, a tantárgy bemutatja a főbb ideológiákat, kormányzati formákat, párt- és választási rendszereket, bevezet a politikai kultúra és törésvonalak alapfogalmaiba és értelmezésébe, valamint tárgyalja a közpolitika témáját is.

3

koll

Társadalom- és gazdaságtörténet

Célok: A jelen gazdasági folyamatainak alakulását alapvetően befolyásolja a múlt gazdaságában lejátszódó történések. Ezek ismerete segít megérteni napjaink gazdaságában lejátszódó változásokat. A tantárgy bemutatja a magyar gazdaság történetének fő korszakait a 18. századtól a 20. század végéig. Középpontban azok a lényeges folyamatok vannak, amelyek napjainkat is meghatározóan befolyásolják a modern gazdaság kialakulását, a fontosabb népesedési folyamatokat, a mezőgazdaság átalakulását, az iparosodást, az infrastruktúra kiépítését Magyarországon.

5

koll

Társadalom- és gazdaságföldrajz

Célok: A hallgató elsajátítja a társadalom és gazdaságföldrajz általános, ágazati és regionális szemléletét, valamint a jelenlegi világgazdaság működési mechanizmusát. Képes értelmezni és differenciálni a világ országait fejlettségük és jövedelemszintjük szerint. Értelmezni és értékelni tudja a gazdasági élet és a világgazdaság átalakulására ható aktuális folyamatokat és tényezőket. Átfogó képet tud kialakítani Európa globális helyzetéről és világgazdasági szerepköréről.

3

gyj

Kommunikáció interkulturális közegben

Célok: A hallgató megismeri és ennek alapján a gyakorlatban képes alkalmazni a hatékony szóbeli kommunikáció szabályait. Képes a kommunikáció folyamatának gyakorlat közbeni elemzésére, a saját verbális és nonverbális kommunikációs képességének fejlesztésére. Az esszé műfajának sajátosságai ismeretében képes az elméleti tudást a gyakorlaban alkalmazni.

2

gyj

Nemzetközi szervezetek és intézmények

Célok: A hallgató megismeri a nemzetközi szervezetek és intézmények fogalmát, megalakulásának, hatáskörének, tagságának és struktúrájának jellemzőit. Képessé válik a nemzetközi szervezetek és intézmények szerepének, a világban elfoglalt helyének és jelentőségének, valamint a nemzetközi kapcsolatok alakításában való tevékenységének megítélésére. Értelmezni tudja a szervezetek működésére vonatkozó szabályokat, a szervezetek céljait, feladatait és képes a nemzetközi vonatkozású eredmények értékelésére, a szervezetek jelenlegi és jövőbeni szerepének megítélésére.

3

gyj

Szociológia

Célok: A hallgató megismeri a szociológia alapfogalmait, fontosabb elméleti irányzatait, módszertani sajátosságait, és áttekintést szerez a szociológiai vonatkozású nemzetközi összefüggésekről. Képes eligazodni a kultúra, az egyén és a társas interakciók, a hatalom struktúrái, a társadalmi intézmények, valamint a globalizáció és a modern világ társadalmi változásaiban.

2

koll

Közgazdaságtan

Célok: A hallgatók megismerik a leíró közgazdaságtan alapjait. Ennek során elsajátítják az alapvető fogalmakat, képesek a gazdasági jelenségek közötti elemi összefüggések értelmezésére és a közgazdasági gondolatok fejlődésének áttekintésére. Képesek eligazodni és értékelni a gazdasági életben bekövetkező eseményeket és összefüggéseket.

4

koll

Nemzetközi gazdaságtan

Célok: A hallgató megismeri a nemzetközi gazdasággal kapcsolatos legfontosabb kategóriákat és a világgazdaság fejlődésének történetét. Képessé válik a nemzetközi munkamegosztás szerepének, helyzetének megítélésére, a nemzetközi kereskedelem indítékainak és fejlődésének értékelésére, a nemzeti és nemzetközi versenyképesség alakulásának követésére. Érteni és értékelni képes a nemzetközi tényezőáramlás jellegét, hatásait és aszimmetrikus helyzetét. Meg tudja különböztetni az országok gazdasági fejlettség szerinti csoportjait, illetve a gazdaságok felemelkedését és hanyatlását, annak okait és következményeit. Képes az aktuális világgazdasági helyzet elemzésére és a kapcsolódó elemző szakirodalmi források tartalmi különbségeinek megítélésére.

3

koll

Informatika I.

Célok: A tárgy olyan ismereteket nyújt, melyek jól hasznosíthatók a tanulmányaik során (pl. önálló feladatok, szakdolgozat), valamint jelenlegi illetve jövőbeli munkájuk során (pl. önálló forrás- és adatgyűjtés, jelentéskészítés, modellezés, döntés előkészítés támogatása). Ezen eszközhasználati és szemléletbeli képességek természetesen a későbbi, informatikai illetve adatelemző jellegű tárgyak teljesítésében is felhasználhatók lesznek.

2

gyj

Testnevelés

0

gyj

Idegen nyelv I.

0

gyj

2. félév

Statisztika

Célok: A hallgató megismeri a statisztikai elemzés legfontosabb alapformáit és módszereit.Ennek alapján képes azok gyakorlati hasznosítási lehetőségeinek feltárására. Példákon keresztül megismerve, képesek a demográfiai és társadalmi folyamatok elemzésére.

5

gyj

A köz- és magánjogtudomány alapjai

Célok: A hallgató megismeri az alkotmányos berendezkedések alapvonásait és ez alapján jártasságot szerez az államberendezkedés és a hatalmi ágak megkülönböztetésében. Kellő ismeretekkel rendelkezik a hatalmi ágak egyensúlyának és elválasztásának elvéről. Ismeri az emberi jogok fajtáit, továbbá azok védelmének és korlátozásának alkotmányos eszközeit, lehetőségeit. Megfelelő alapismeretekkel rendelkezik az állami büntető hatalomról, valamint az állam jogi személyiségéről és a közjogi személyek fajtáiról, feladatairól.

2

koll

Az EU története és intézményei

Célok: A hallgató megismerkedik az Európai Unió kialakulásával, történeti fejlődésével, intézményi struktúrájával, valamint elsajátítja az Unióhoz kötődő legfontosabb fogalmakat és azok értelmezését. Ezzel képessé válik a legjelentősebb szerződések nyomon követésére, értelmezésére, valamint ezen különleges nemzetközi szervezet kompetenciái és témakörei változásának, bővülésének megítélésére.

6

koll

Nemzetközi kapcsolatok elmélete

Célok: A hallgató megismeri a nemzetközi politika és a világrend alapfogalmait, a nemzetközi élet szereplőit, valamint a nemzetközi kapcsolatok főbb elméleti iskoláit. Képessé válik a nemzetközi kapcsolatok szereplőinek megítélésére, a kapcsolatok dinamikus változásainak értelmezésére és értékelésére. Az elméleti megközelítés mellett a konkrét történeti példák feldolgozásával olyan szemléletet sajátít el, amellyel képessé válik a nemzetközi politika alakulásának, csomópontjainak felismerésére és értékelésére.

5

koll

Informatika II.

Célok: Az információ digitális formái, adatok a számítógépben, külső adathordozók. Számítógépek hálózatokban. Alapszoftverek és alkalmazási programok. Alapvető operációsrendszer-parancsok, parancsmódban és grafikus módban. Internet szolgáltatások igénybevétele, biztonság védelem (IT security). World Wide Web információforrás az Interneten. WEB 2.0 új szolgáltatásai. HTML dokumentumok, mint ASCII kódú dokumentumok. Statikus honlapok, dinamikus honlapok. HTML különleges karakterek, főbb dokumentum jelölők tag-ek). A CSS stílus. Külső stíluslapok.

2

gyj

Globális társadalmi és politikai viszonyok

Célok: A hallgatók megismerkednek a globalizáció alapvető fogalomrendszerével (szociológiai, filozófiai, politológiai, közgazdasági, stb. értelmezések), a globális változás legfontosabb elméleteivel és azok kritikájával, továbbá azzal, hogy milyen alapvető történeti strukturális tényezők mozgatják a globális társadalmi átalakulás folyamatait. Ezek alapján átlátják a globális kapitalizmus alapvető viszonyait és világméretű összefüggéseit. Képesek értelmezni a globalizáció eredményeként létrejövő új politikai és társadalmi viszonyrendszerek kialakulását és működését. Képesek értékelni, hogy a globalizált politikai és társadalmi rendszer miként alakítja át az államigazgatás területi funkcióit, milyen intézményi változásokat indukál az államközösség kormányzásmódjai tekintetében, illetve milyen funkciókat és mozgásteret biztosít a társadalmi és politikai szereplőknek az állam különböző szintjein.

6

koll

Nemzetközi tárgyalási stratégiák és taktikák

Célok: A hallgató a tárgyalási technikák törvényszerűségeinek és összefüggéseinek, valamint a nemzetközi protokoll szabályainak ismeretében képes különböző szituációkban eredményes tárgyalásra és szükség esetén a konfliktushelyzetek kezelésére. Képes átlátni a különböző kultúrák sajátosságait és ezek figyelembe vételével alkalmazkodni a különböző tárgyalási helyzetekhez.

4

koll

Idegen nyelv II.

0

gyj

3. félév

Történetfilozófia és civilizációelméletek

Célok: A hallgató megismeri a történetfilozófia és a civilizációelméletek alapvető filozófiai elvonatkoztatású interpretálási módjait és problémáit, középpontba helyezve a történetfilozófiával és a civilizációelméletekkel kapcsolatos, a XX. században felmerült lételméleti, ismeretelméleti, hermeneutikai kérdéseket, valamint az azokra adott válaszokat. Az interdiszciplináris megközelítési mód elsajátítása során olyan eszközrendszer és módszertan kerül a birtokukba, amellyel képesek a történelem, és a mai civilizációt, valamint globalizációt érintő jelenségek megismeréséhez és elemzéséhez. A hallgató az alapvető történetfilozófiai és civilizációelmélet kérdésfeltevés és módszertan megismerésével az alkotó együttgondolkodás során maga is képessé válik megfogalmazni saját, a történelem és a civilizáció interpretálásával kapcsolatos gondolatait, kérdéseit.

4

koll

Nemzetközi jog és az EU jogrendszere

Célok: A hallgató megismeri a nemzetközi jog alapjait, a nemzetközi jog alanyait és nemzetközi szervezeteit. Ennek birtokában képes értelmezni és értékelni a kollektív és egyéni emberi jogok nemzetközi deklarációit, és érvényesülésének jellemzőit.

4

 

Regionális tanulmányok: Ázsia

Célok: A hallgató megismeri Ázsia földrajzi nagytérségeit, azok szerepét és helyzetét a globális világgazdaságban. Képes differenciálni a gazdasági fejlettség alapján Ázsia országait és értelmezni Japán gazdasági és politikai szerepkörét az újonnan iparosodó országok gazdasági növekedésében. Értelmezni és értékelni tudja Kína és India világgazdasági szerepkörét, valamint a kontinens demográfiai folyamatainak társadalmi-gazdasági, illetve politikai okait és következményeit. Képes Ázsia térségeinek regionális fejlődési-fejlesztési tényezőit, illetve jellemző anomáliáit értékelni a globális világgazdaságban. Meg tudja mutatni a kontinens régióinak társadalmi-gazdasági fejlődési sajátosságait Európával való összehasonlításban is.

4

gyj

Nemzetközi pénzügyek és ügyletek

Célok: A hallgatók megismerik a nemzetközi pénzügyi együttműködés sajátosságait, a nemzetközi elszámolások fogalmát, csoportjait, jellemzőit és a devizapolitika részterületeit. Képesek a megfelelő mutatószámrendszer és a mérlegek felhasználásával a nemzetközi pénzmozgások mérésére, elemzésére. Tisztában vannak az adósságválság fogalmával és kezelésének módozataival, valamint a pénzpiaci rendszer szerepével a fizetési mérlegek egyensúlyának megteremtésében. Ismerik a nemzetközi tőkeáramlások fő formáit, jellemzőit és a nemzetközi pénz- és tőkepiacok jellemzőit, szerepüket a nemzetközi tőkeáramlások lebonyolításában. Tudják értelmezni és értékelni a pénz- és tőkapiaci globalizáció sajátosságait és ezeknek a nemzetközi gazdasági és pénzügyi életre gyakorolt hatásait.

4

gyj

Újkori egyetemes történelem

Célok: A hallgató megismeri az emberiség történetének egyetemes összefüggéseit. Ezek birtokában képes a fogalomalkotó gondolkodásra, az eseménytörténeti összefüggések általánosabb értelmezésére, valamint a világkapitalizmus és a kapcsolódó politikai folyamatok együttes elemzésére a történeti összefüggések mentén. Kritikusan tudja szemlélni az adott korokat, az adott kultúrákat a tényanyag szerve, evolutív összekapcsolásával. Helyén tudja kezelni az újkori magyar történelem tényeit és összefüggéseit és képes az elsajátított történelmi ismeretek összefüggésében más társadalomtudományok rendszerei között is biztosan eligazodni.

4

koll

Biztonságpolitika

Célok: A hallgató megismeri a biztonság fogalmával kapcsolatos különböző értelmezéseket, a biztonság összetevőit, dimenzióit és a biztonságpolitika vizsgálódási területét. Részletesen megismeri az EU közös biztonság- és védelempolitikáját, a bel- és igazságügyi együttműködés gyakorlatát, valamint Magyarország védelempolitikájának elmúlt két évtized alatti változásait, valamint a jelenlegi helyzetet. Képessé válik tisztán látni a biztonsági kihívások, veszélyjelenségek tipológiáját és az abból eredő konfliktusokat, a háborúk elleni fellépést. Önálló véleményt tud kialakítani az aszimmetrikus hadviselés, a terrorizmus kérdéseiről és az ezek ellen fellépő nemzetközi civil (államközi) és katonai szervezetek, szövetségek tevékenységéről, céljairól, perspektíváiról.

4

gyj

Társadalomkutatás módszertana

Célok: A hallgató megismeri a társadalomkutatás alapvető formáit és módszereit. Ezek alapján képes a társadalomkutatáshoz szükséges reflexív gondolkodás alapvető formáinak átlátására. Képes megítélni a kvalitatív és kvantitatív kutatási módszerek előnyeit és hátrányait.

3

gyj

Szabadon választott I.

3

gyj

Idegen nyelv III.

0

gyj

4. félév

Bevezetés a kommunikációba

Célok: A félév során a hallgató megismerkedik a kommunikáció funkciójával, folyamatával, alapkategóriáival, valamint a kommunikáció szintjeivel és szintereivel. A személyközi, csoport és tömegkommunikáció főbb sajátosságainak megismerése képessé teszi a hallgatót a kommunikációs helyzeteket felismerésére, azonosítására és elemzésére. A félév során nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációs készségek gyakorlati fejlesztésére, a különböző közléshelyzetek sajátosságainak megismertetésére, és az azokban szerzett személyes tapasztalatok bővítésére.

3

gyj

Projekt- és team-menedzsment

Célok: A hallgató megismeri a pályázatírás legfontosabb feltételeit és technikáit, valamint a projektgenerálás módszertanát. Ennek alapján önállóan ki tud tölteni uniós pályázati űrlapot. Képes alkalmazni a gyakorlatban a projekttervezés eszközeit, képes projekt-költségvetés összeállítására. Tudja az ellenőrzések, hiánypótlások és a szerződéskötés technikáját alkalmazni, valamint a jelentéskészítés és a projekt fenntartási kötelezettség módját.

4

gyj

Nemzetközi kapcsolatok története 1945-től

Célok: A hallgató megismeri a nemzetközi kapcsolatok második világháború utáni történetét. A korszak periodizációjával képes eligazodni a főbb eseményekben. Értelmezni tudja a statikusnak látszó kétpólusú rendszer belső dinamikáját, annak gazdasági, politikai és társadalmi hátterét. Képes felismerni és értékelni a hidegháborús rendszer felbomlását és egy újfajta globális világrend körvonalazódását.

5

koll

Regionális tanulmányok: Amerika és az USA

Célok: A hallgató megismeri Amerika földrajzi nagytérségeit, azok szerepét és helyzetét a globális világgazdaságban. Képes értelmezni az Amerikai Egyesült Államok gazdasági és politikai szerepét Latin-Amerika gazdasági felzárkózásában, valamint világgazdasági szerepkörét Amerika gazdasági és kereskedelmi életében. Differenciálni tudja Latin-Amerika országait a gazdasági fejlettségük alapján. Ismeri a kontinens gazdasági együttműködésének különböző formáit és ezeket képes összevetni az Európai Unió integrációs folyamataival. Ismerve Latin-Amerika regionális fejlődési-fejlesztési modelljeit, anomáliáit, a hallgató képes összevetni ezeket az EU-n belül zajló regionális fejlődési-fejlesztési kérdésekkel.

4

gyj

Nemzetközi kapcsolatok története 1815-1945-ig

Célok: A hallgató megismeri a nemzetközi kapcsolatok elemzésének alapfogalmait és legfontosabb elméleteit. Képessé válik értékelni és párhuzamba állítani a nemzetközi kapcsolatok történetének egyes eseményeit a gyarmatosítás kezdeteitől a második világháborúig. Egyre szélesebb betekintést nyer a nemzetközi rend alakulásába Európán és Észak-Amerikán kívül is. A kurzus megalapozza, hogy a hallgató képes elhelyezni a globális társadalom problémáit a nemzetközi kapcsolatok történeti összefüggésrendszerében.

5

koll

A magyar külpolitika története

Célok: A tárgy oktatása során a hallgató átfogó képet kap a magyar külpolitika mai problémáinak előzményeiről az önálló államiság visszaállításától az euroatlanti integrációig (1918-tól 2004-ig). Ennek alapján ismeri Magyarország külpolitikájának alakulását, főbb fordulópontjait, irányait és az azokat meghatározó belső és külső tényezőket. Képes értelmezni a nemzeti biztonsági stratégia és a magyar külkapcsolati stratégia összefüggéseit. El tud igazodni a Magyarország helyzetét meghatározó történelmi események és a külpolitika alakulása közötti összefüggésrendszerben.

3

koll

Szabadon választott II.

4

gyj

Idegen nyelv IV.

0

gyj

5. félév

Demográfia

Célok: Az előadások során egy adott témához közel álló más társadalomtudományok (társadalomtörténet, családszociológia, társadalmi antropológia) módszereire és eredményeire is építve, a hallgató megismeri a demográfia alapjait és elsajátítja a modern demográfiai módszerek elméleti és gyakorlati vonatkozásait. Képessé válik a hazai és nemzetközi demográfiai események, problémák kvantitatív kezelésére és kvalitatív megítélésére. A demográfus sajátos személetmódjával tudja értelmezni és kezelni a felmerülő népesedési, etnikai és migrációs kérdéseket, eseményeket és azok összefüggéseit.

5

koll

Regionális tanulmányok: Közel-Kelet és Afrika

Célok: A hallgató megismeri Afrika és a Közel-Kelet legfontosabb társadalmi-gazdasági, illetve politikai és kulturális jellemzőit. Ennek alapján képes értelmezni Afrika és a Közel-Kelet helyzetét a globális világban, és képes differenciálni a gazdasági fejlettség alapján mindkét térség országait. Ismeri és értékelni tudja a térség természeti viszonyait és azok szerepét a gazdasági életben. Ismeri és értelmezni tudja mindkét térség etnikai, vallási, politikai és környezeti konfliktusait, azok okait és következményeit.

3

gyj

Regionális folyamatok az EU-ban és Magyarországon

Célok: A hallgató megismeri az Európában és Magyarországon tapasztalható társadalmi-gazdasági fejlettségbeli különbségek okait és következményeit. Ennek birtokában képes értelmezni az Európai Unió szerepét a fejlettségbeli különbségek mérséklésében, valamint az uniós regionális politika hazai lehetőségeit és gyakorlati hasznosulását. Ugyancsak képes arra, hogy értelmezze és értékelje a hazai területfejlesztési politika céljait és alapelveit, összhangban az uniós elvárásokkal. Rendelkezzen azokkal a jártasságokkal, amelyek a különböző alapok gyakorlati hasznosítsát szolgálják.

4

koll

Nemzetközi környezeti problémák

Célok: A hallgató megismeri a környezet, a társadalom és a gazdaság kapcsolatrendszerét, a legfontosabb természeti erőforrások hasznosítási lehetőségeit, valamint a környezetszennyezés okait és következményeit. Ezek alapján képes értelmezni a környezet-gazdálkodással és –védelemmel kapcsolatos tevékenységek célját és hatásait. Elsajátítja és mérlegelni tudja a környezetvédelmi politikák nemzetközi és hazai jellemzőit. Képes a környezettudatos gondolkodásra és magatartásra.

5

koll

Nemzetközi fejlesztési együttműködés és segélyezés

Célok: A kurzus megismerteti a hallgatókat a nemzetközi együttműködés, bilaterális és multilaterális fejlesztési szabályozás intézményi keretével, tartalmával, annak történelmi változásával és egyedi variációival, a globális fejlesztési trendekkel és az Európai Unió fejlesztéspolitikájával. A hallgatók megismerik a fejlődés-fejlettség és fejlesztéspolitika fogalmaival kapcsolatos elméleti iskolákat, a fejlettségi mutatók variációit, és a Fenntartható Fejlődési Agenda (2030) célkitűzéseit is.

5

gyj

Aktuális globális konfliktusok

Célok: A hallgató elsajátítja a multipoláris világrend alapvető jellemzőit, ismeri az alapvető konflliktusokat. Értelmezni és értékelni tudja a nagyhatalmi konstelláció változásait, a kialakult válságok mozgatórugóit, lefolyását és hatását az érintett országra, a nemzetközi szereplőkre és a nemzetközi rendszer egészére. Absztrakt és átfogó képet tud arról, hogy milyen tényezők gátolják, illetve segítik elő helyi, regionális, nemzeti és globális konfliktusok kialakulását, azokat ogyan lehet(ne) megelőzni, illetve a konfliktus utáni helyzetet kezelni a nemzetközi szereplők (nemzetközi szervezetek, állami és nem állami szervek, civil szervezetek, stb.) bevonásával.

5

koll

Szabadon választott III.

3

gyj

Szakmai idegen nyelv - német I.

3

gyj

Szakmai idegen nyelv - angol I.

3

gyj

6. félév

Civil szervezetek jogi szabályozása

Célok: A hallgató kellő ismeretekkel rendelkezik civil társadalom eszméjéről, szociológiai, politológiai jellemzőiről és a nonprofit szervezetekről szóló nemzetközi és hazai vonatkozású ismereteket szerez. A hallgató megismeri a jogrendszeren belül a civil szervezetekre vonatkozó jogi szabályozást, azok helyét, a szabályozás specifikumait. Jártasságot szerez a non-profit szektor Törvényi, finanszírozási keretével, tevékenységi területeivel. A kurzus elvégeztével a hallgató .megfelelő alapismeretekkel rendelkezik a nonprofit szervezetek a demokrácia működésében betöltött szerepével.

4

gyj

Posztkoloniális tanulmányok

Célok: A hallgatók megismerik a társadalomtudományi kritika újabb módozatait és a gyarmatosítás máig ható társadalmi és politikai következményeit. A kritika főbb fogalmainak használatával képesek azokat gyakorlati példákon keresztül alkalmazni. Képesek kitekinteni más térségek társadalomtudományi elemzéseire és el tudják helyezni szűkebb európai térségüket ezen összefüggésrendszerben.

5

koll

EU közösségi politikák

Célok: A hallgató megismeri az európai integráció fokozatos piacmélyítési erőfeszítéseit és az ezzel összefüggő uniós politikák létrejöttének folyamatát. Ennek alapján különbséget tud tenni az ágazati és területi szakpolitikák céljaiban, működésében, valamint forrásaiban. Képes felfedezni az összefüggéseket az Európai Uniót érintő társadalmi, gazdasági és környezeti problémák, valamint az azok kezelésére létrehozott szakpolitikák között.

4

koll

Szakmai idegen nyelv - német II.

3

gyj

Szakmai idegen nyelv - angol II.

3

gyj

Szabadon választott IV.

3

gyj

Szakdolgozat konzultáció

10

gyj

Szabadon választható tárgyak:

A konfliktusok természete Afrikában

Célok: A hallgatók megismerik az afrikai kontinens eseményeit, azok hatásait Európára, illetve Magyarországra. Képesek értékelni a helyi konfliktusokat, azok gyökereit, a válsághelyzetek kialakulásának folyamatát, kezelésének lehetséges módjait. Esettanulmányok bemutatásával és naprakész információk segítségével elsajátítják a kutatási módszereket, amelyeket hasznosítanak a szakdolgozat témaválasztásában, majd kidolgozásában. Az előadások során nem csak akadémikus, hanem gyakorlati példák is bemutatják a résztvevőknek az „afrikai realitást”.

3

gyj

A menekültügy problémái

Célok: A hallgatók megismerik a nemzetközi migráció globalizálódását, jellemzőit, irányait, okait és következményeit, gazdasági és társadalmi összefüggéseit, regionális sajátosságait. Képessé válnak elmélyíteni tudásukat az adatvédelemről, az adatbiztonságról, a személyes és a közérdekű adatok kezelésének és védelmének jogi szabályozásáról. Megértik és átlátják az adatvédelem intézményi rendszerét és biztosítékait, valamint az adatok informatikai tárolása, kezelése és továbbítása során fellépő veszélyforrásokat, és azok elhárításának lehetőségeit.

3

gyj

Diszkrimináció és rasszizmus a médiában

Célok: A tárgy a hallgatókat a konkrét, a civil társadalmakat érintő témákban bevezeti a sajtó és az elektronikus média konkrét elemzésébe a társadalmi kirekesztés formáinak megértése érdekében. A kurzus során nemcsak elméleti fogódzókat találnak, hanem közös munkában is részt vesznek, amelynek során képesek lesznek összehasonlítani a magyar és a világ más részein megjelenő sajtószövegek és képek elemzését egyénileg és közösségi szinten is. Az angol nyelv használata kiemelt jelentőségű a képzés ezen fázisában, amely további lehetőséget nyújt a nyelvtudás elmélyítésében.

4

gyj

Nemzetközi migrációs tanulmányok

Célok: A migráció fogalmának komplex és kritikai megközelítésével a hallgatók megismerik annak közvetlen okait és sokszor ellentmondásos közvetett hatásait. Átlátják a vándorlás formáit, céljait, jellegét. A hallgatók képesek megkülönböztetni a munkaerő-vándorlókat, az emberkereskedők és embercsempészek áldozatait és a családegyesítőket mint legfontosabb csoportokat. Megismerik a bevándorlás társadalmi, politikai és gazdasági hatásait. Átlátják és értékelni tudják a beilleszkedési problémákat, a multikulturalizmus hatásait, a nyelvi és bőrszín problémákat, valamint a problémák kezelésében a nemzetállam és a jóléti állam szerepét.

3

gyj

Az Európa-eszme története

Célok: A hallgató megismeri és megérti, hogy az európaiság fogalma és eszméje többet jelent, mint valamilyen kontinentális egység, közigazgatási, gazdasági és politikai tömörülés. Tudatosul, hogy az európaiság lényegében sajátos értékrendszert és sok ezer év alatt kialakult kultúrát jelent. Megszilárdítja az Európa-tudatot és - identitást. A hallgató megérti, milyen fontos az európai szellemben történő együttműködés. Képes a tolerancia és a civil társadalmi összefogás értékelésére. Szembesül azzal a problémával is, hogy milyen veszélyek fenyegethetik az európai identitást, illetve kritikusan tud reagálni a mai dilemmákra.

3

gyj

Érvelés-elmélet és technika

SzB: Célok: A tantárgy célja, hogy a hallgató megismerje a kommunikáció területén belül a szövegértő hallgatásra és olvasásra, valamint az érvelésre vonatkozó elméleti szabályrendszereket, és ezeket gyakorlatban is alkalmazni tudja. A kurzus során a hallgató bepillantást nyer az ókori retorikai kánonokba, a magyar szónoklattan történetébe, majd természetesen megismerkedik a modern érveléselmélet és módszertan alapelemeivel is. Az elméletet számos gyakorlaton keresztül sajátíthatja el és teheti hasznossá saját további tanulási és tudományos tevékenysége számára.
NT: A hallgató a logikai alapismeretek legfőbb gondolati csomópontjainak és a formállogika legfontosabb elemeinek ismerete alapján képessé válnak a mindennapi élet „logikus” gondolkodásmódjának megértésére és alkalmazására. Ugyancsak alkalmazni tudják az argumentatív diskurzusokat a társadalmi viselkedés modelljeinek tükrében. Képesek a meggyőzés és a befolyásolás eszközeit használni.

4

gyj

Akadémiai írás

Célok: A tantárgy célja, hogy a szabad bölcsész hallgatók megismerjék és elsajátítsák a tudományos szövegkészítés módszereit, szabályait, stíluslehetőségeit, elfogadott hivatkozási rendszerét. Tudományos szövegek alaptípusainak megismerése után azok olvasásával és elemzésével készülnek fel arra, hogy ők maguk is önálló tudományos esszét készítsenek, melynek során alkalmazhatják frissen megszerzett ismereteiket, készségeiket. A kurzus, amellett, hogy jelentős mértékben segíti a szakdolgozat-írásra való felkészülést, a későbbi tudományos tevékenységek számára is megfelelő alapozást nyújt.

3

gyj

Etikett és protokoll

Célok: A hallgató megismeri a társadalmi érintkezés hazai és nemzetközi szabályait, az interakciós, viselkedésbeli mintákat az etikett és a protokoll írott és az illem íratlan szabályainak alkalmazásával. Jártasságot szerez a nemzetközi kapcsolatok kialakítása és ápolása során tanúsítandó kulturált magatartás, normakövető viselkedés gyakorlati alkalmazásához és felkészül a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő feladatok ellátására.
Az egyes országok sajátos etikett és protokoll szabályainak ismeretével képes a nemzetközi kapcsolatok sikeres alakításához és a diplomáciai életben való eligazodáshoz. Ismerve a nemzetközi üzleti és tudományos élet, valamint a diplomácia viselkedési szabályait, megfelelően jár el a bemutatkozás, ajándékozás, étkezés, prezentáció, és ajánlattétel esetén. A szituációs helyzetgyakorlatok elsajátításával jártasságot szerez a különböző élet- és üzleti szituációk kezelésében és levezetésében, Magyarország külföldi partnereivel.

3

gyj

Értékelemzés

Célok: A kurzus során a hallgatók megtanulják, hogy mi az értékelemzés mint vezetéstechnikai módszer definíciója, jellemzői, célja. Elsajátítják az értékelemzés szakaszait, a termékhez kapcsolódó funckiókat és költségfogalmakat az értékelemzés hatását, valamint a termék életgörbéjének értelmezését. A hallgatók megismerik a minősítési rendszer jellemzőit és szintjeit. Ezen tudás birtokában a fejlesztés elméleti és gyakorlati tevékenységét is megértik és alkalmazni tudják.

3

gyj

Kultúra-gazdaságtan

Célok: A hallgató megismeri a kultúra és a gazdaság kapcsolatrendszerét, a kulturális javak sajátosságait, a kulturális szférában működő intézmények formáit. Képessé válik a kulturális tőke funkcióinak, valamint a globalizáció nemzeti kultúrákra gyakorolt hatásának értelmezésére és megítélésére. Képes átlátni a magyar kulturális helyzet pozitív és negatív vonásait. Ítéletet tud alkotni a média kultúra- és közösségformáló, valamint információ-továbbító szerepéről és a digitális kultúra hatásairól.

3

gyj

Nacionalizmus és nacionalizmus-elméletek

Célok: A hallgató megismeri a nacionalizmus-kutatás nemzetközi irodalmát és legfőbb elméleteit. Ennek alapján képesek átlátni a sokszínű nacionalizmus fogalmi keretét és történeti alakváltozásait. Az interdiszciplináris elméleti kutatás és a gyakorlati esettanulmányok eredményeit hasznosítva a kurzus végére a hallgató a nacionalizmus-elméletek területén önálló kutatási kompetenciára tesz szert.

3

gyj

Globalizációs viták

Célok: A hallgatók megismerik, hogy milyen viták zajlanak a nemzetközi fejlesztési és fejlődési modellek körül, milyen mozgalmak és konkrét politikai konfliktusok mozgatják a globalizációs vitákat. A hallgatók képesek átlátni, hogy mennyiben újak a transznacionális mozgalmak és milyen új színterei vannak a nemzetközi politikai életnek. Értékelni tudják, hogy milyen új szerepe van a központi államnak, illetve a helyi társadalmaknak a gazdasági és társadalmi folyamatok irányításában/kormányzásában a transznacionális kapcsolati hálók korában. Megértik és áttekintik az olyan közpolitikai dilemmákat is, mint pl. az oktatáspolitika kihívásai a „munkanélküli kapitalizmus” és az oktatás expanziójának korában.

3

gyj

Szakmai idegen nyelv

4

gyj

TDK (Tudományos Diákköri Konferencia)

A TDK és más tudományos tevékenység (tanórán kívüli) célja, hogy a hallgatókat motiválja tudományos kutatásokra csoportos és egyéni formában is. A Főiskolán létrehozott Kutatóközpont megfelelő szervezeti keretet biztosít diákkörök létesítésére. Az egyéni kutatómunkát a Főiskola oktatói konzulensként irányítják.
Tudományos munka végzésének folyamata és eredménye

Csoportos kutatás

  1. A Kutatóközpont felhívására való jelentkezés
  2. Kutatásvezető irányítása mellett végzett tevékenység
  3. A kutatás eredményeinek összefoglalása és bemutatása házi TDK-n vagy más fórumon
  4. A kutatásvezető értékelésével elismert tevékenység.
Egyéni kutatás:
  1. A Főiskola által meghirdetett TDK-ra való jelentkezés
  2. Folyamatos kutatómunka főiskolai oktató vagy külső szakember irányításával
  3. Tudományos dolgozat elkészítése és annak beadása
  4. A dolgozat Házi TDK-n való bemutatása.

 

A hallgatók TDK tevékenysége jó alapot képez magas színvonalú BA szakdolgozat elkészítéséhez és tanulmányaik MA szintű folytatásához is.

4

gyj

* érvényes 2017 szeptemberétől

A lista tájékoztató jellegű, és a mintatantervi ajánlott félév szerint vannak sorrendbe szedve. Az adott szakra vonatkozó aktuális mintatanterveket beiratkozáskor kapják meg a hallgatók a képzési tájékoztató részeként.

Jelmagyarázat:

Számonkérés típusa:

  • koll - kollokvium (vizsgajegy)
  • gyj - gyakorlati jegy (félévközi jegy)
  • kri - kritériumtárgy

 

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak részletes képzési dokumentációja nappali munkarenden (2017) 2023/24 (a dokumentum a névre kattintással érhető el)

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak részletes képzési dokumentációja nappali munkarenden (angol) (2017) 2023/24 (a dokumentum a névre kattintással érhető el)

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak részletes képzési dokumentációja levelező munkarenden (2017) 2023/24 (a dokumentum a névre kattintással érhető el)

http://www.tpfk.hu/nemzetkozi-tanulmanyok