Tomori Pál Főiskola

 

Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak (BA)

A képzés célja: Olyan gazdálkodási szakemberek képzése, akik közgazdasági-, társadalomelméleti-, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények folyamatainak tervezésére, elemzésére, valamint gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére, továbbá kellő ismeretekkel rendelkeznek a képzés mester szintű folytatására.

A képzés során elsajátítandó ismeretek: közgazdaságtan alapjai, a magyar és a világgazdaság folyamatai és az érvényesülő trendek, adózási szabályok, számviteli és pénzügyi alapok, gazdasági jog, pályázati rendszer.

FOKSZ és OKJ-s képzésből szerzett krediteket beszámítjuk, így a képzés időtartama lerövidülhet.

MAB akkreditáció: ITT

 

Főbb tantárgyak:

  • Közgazdaságtani, módszertani és üzleti alapozó ismeretek:
    Mikroökonómia, Gazdasági matematika, Számítástechnika, Makroökonómia, Vállalatgazdaságtan, Statisztika, Környezetgazdaságtan, Döntéselmélet és –módszertan, Nemzetközi gazdaságtan, Számviteli alapok, Makropénzügyi folyamatok, Marketing, Üzleti kommunikáció-vállalati kultúra, Gazdasági jog, Bevezetés a regionális gazdaságtanba, SAP alapismeretek, Szakmai idegen nyelv
  • Társadalomtudományi alapismeretek ismeretkörei:
    Gazdaságtörténet, Jogi alapismeretek, Általános- és gazdaságszociológia, Filozófia, Általános- és gazdaságpszichológia, EU ismeretek
  • Szakmai törzsanyag:
    Üzleti etika, Pénzügyi számvitel, Vállalati pénzügyek, Vezetés és szervezés, Bevezetés a logisztikába, Termelésmenedzsment, Emberi erőforrás menedzsment, Gazdasági elemzés és ellenőrzés, Stratégiai tervezés, Marketing menedzsment, Kontrolling

 

Specializációk:

  • Kis- és középvállalkozások menedzsmentje:

    A kis- és középvállalkozások menedzsmentje specializáció alapvető célja, hogy szakirányon tanuló hallgatókat megismertesse a kis- és középvállalkozások nemzetközi és hazai helyzetével és az ilyen típusú vállalkozásoknak az egyes nemzetgazdaságokban betöltött szerepéve.

    A hallgatók megismerik továbbá a kis- és középvállalkozások típusait, az egyes típusok sajátosságait, valamint a kis- és középvállalkozások vezetési sajátosságait.

    A hallgatók ismeretek szereznek a kis- és középvállalkozások által alkalmazható legfrissebb, nemzetközi menedzsment módszerekről, azok bevezetési körülményeiről és tapasztalatairól.

    Az alkalmazható menedzsment módszereken túl áttekintésre kerülnek a kis- és középvállalkozások hálózati működési formái, valamint az együttműködés és a potenciálérvényesítés egyéb lehetőségei is.

    A specializáción elsajátított ismeretek birtokában a hallgatók képesek lesznek a hagyományos menedzsment módszerek eljárásainak a kis- és középvállalkozások elvárásai és szükségletei szerinti adaptációjára is. A specializáció tantárgyai: KKV-k a gazdaságban, KKV-k menedzsmentje, Finanszírozási és pályázati tréning, Nemzetközi tranzakciók és stratégiák, Adózási ismeretek, Üzleti tervezés a KKV-kben. 
  • Logisztika:

    A logisztika specializáció keretei között a hallgató elsőként képet kap a logisztika alapvető fogalmairól, folyamatairól, területeiről. A logisztikai alapismeretek megszerzését követően az egyes logisztikai területek tartalmának és összefüggéseinek elmélyítése történik meg.

    A hallgató képet kap a beszerzési, a termelési, az elosztási és a visszautas logisztika folyamatairól, módszereiről. A fenti területekkel összefüggésben áttekintő, rendszerszemléletű ismereteket szerez a logisztikai rendszerek gazdaságtanáról, a logisztikai stratégiáról, a raktár- és készletgazdálkodásról, a szállítás és szállítmányozás folyamatairól, a city-logisztikáról és a fenti területekhez kapcsolódó logisztikai módszerekről, eljárásokról.

    A logisztikai tervezési folyamatok megalapozása érdekében ismereteket szerez a különböző szállítási feladatok optimalizálásában, kapacitások számvetésében és más egyéb speciálisan logisztikai folyamatokhoz köthető számítások elvégzésében.

    A logisztikai folyamatok áttekintése és működtetése napjainkban elképzelhetetlen informatikával támogatott vállalatirányítási és logisztikai rendszerek nélkül. Annak érdekében, hogy a logisztika szakirányos hallgatók ezen a területei is hasznosítható ismeretekkel és készségekkel rendelkezzenek, a szakirány elméleti ismeretanyaga kiegészül logisztikai információs rendszerek működtetésével és használatával kapcsolatos ismeretekkel. A specializáció tantárgyai: Logisztikai stratégia, Elosztási rendszerek gazdaságtana, Beszerzési-elosztási-termelési logisztika, Szállítás és szállítmányozás, Logisztikai információs rendszerek, Áruforgalmi és logisztikai esettanulmányok

A specializációnak külön honlapja a www.logisztikusok.hu, ahol további részletek találhatóak a képzésről.

  • Régiófejlesztés:

    A hallgató megismeri a térbeli folyamatok szisztematikus közgazdasági elemzését szolgáló legfontosabb eredményeket, megismerkedik a területi tervezés helyével, szerepével, eszközrendszerével, jogi és intézményi hátterével, az EU regionális politikája ismeretében képet kap a területfejlesztés forrásairól, elveiről és gyakorlatáról, illetve megismerkedik a területi stratégiák típusaival, a stratégiai tervezés módszereivel és a különböző szemléletekkel.

    A képzés olyan eszköztárat ad a hallgató kezébe, mely segíti őt abban, hogy valamely területi egység (ország, régió, megye, kistérség, település stb.) jellemzőiről átfogó képet tudjon adni, legyen képes az összehasonlításra, az időben lezajló területi változások lehetséges magyarázatára, és mindezeken túlmenően a hallgató ismerkedjen meg a területi folyamatok térképi megjelenítésének eszközrendszerével is.

    A hallgató továbbá megismeri a vidékfejlesztés komplex rendszerét, megismeri a környezetvédelem és vidékfejlesztés kapcsoltát, ezáltal a fenntartható vidékpolitika rendszerét is. A hallgató megismeri a településfejlesztési tervezés helyét, szerepét, eszközrendszerét, jogi és intézményi hátterét is, elsajátítja a stratégiai tervezés módszertani sajátosságait, és ismerve a településfejlesztés stratégiák típusait és a stratégiai tervezés különböző szemléleteit, képes lesz önállóan településfejlesztési stratégiát készíteni.

    A hallgató megismeri az idegenforgalom és turizmus rendszerét, annak területfejlesztéshez kötődő vonatkozásait. A specializáció tantárgyai: Regionális folyamatok Európában és Magyarországon, Területfejlesztés, Regionális elemzés módszertana, Vidékfejlesztés, Településfejlesztés, Idegenforgalom földrajza

 

Az alapképzési szak megnevezése angolul: Business Administration and Management

Megszerezhető végzettség: Közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon (Economist in Business Administration and Management)

Képzési terület: gazdaságtudományok

Bekerülési követelmény: érettségi bizonyítvány (NEM emelt szintű

Képzési idő: 6+1 félév (szakmai gyakorlat féléve, kivéve a duális nappali tagozatot)

Tagozat: nappali vagy levelező

Képzés nyelve: magyar és angol

Idegennyelvi követelmény (magyar nyelvű képzés esetén): élve a jogszabályváltozás adta lehetőséggel az intézmény kivezeti az oklevél megszerzésénél a nyelvvizsgakövetelményt minden szakja esetében a képzési tájékoztatókból, amely munkálatok jelenleg is zajlanak. A jelenleg hatályos képzési tájékoztatók ezt még technikailag tartalmazzák, de kérjük ezt a passzust ne vegyék figyelembe. 

 

A szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: a szakmai gyakorlat tizenkettő hét időtartamú (nappali tagozaton 400 óra, részidős képzésben 200 óra) összefüggő gyakorlat.

Az abszolutórium megszerzésének követelményei:

  • 180 + 30 tanulmányi kredit
  • a mintatantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelmények teljesítése
  • a kritériumkövetelmények teljesítése

A záróvizsgára bocsátás feltételei:

  • abszolutórium megszerzése
  • a szaknak megfelelő képesítési követelményekben meghatározott kreditpont teljesítése
  • két bíráló által elfogadott szakdolgozat

Záróvizsga részei:

  • a szakmai tárgyakat átfogó (komplex) szóbeli vizsga 
  • a specializációhoz tartozó tárgyakból szóbeli vizsga
  • a diplomamunka megvédése

Oklevélkiadás feltétele: A felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga.

Képzési helyszínek:

Képzési formák: magyar és angol nyelven duális rendszerben is

  • Nappali magyar nyelven: 260 000 Ft/félév
  • Nappali angol nyelven: 322 000 Ft/félév 
  • Levelező: 240 000 Ft/félév

A tandíj finanszírozására DIÁKHITEL felvehető! Részletek: www.diakhitel.hu

Időbeosztás nappali tagozaton: az oktatás hétfőtől csütörtökig, a 8:00-tól 17:00 óráig tartó idősávban

Időbeosztás levelező tagozaton: az oktatás félévente 6 hétvégén pénteken és szombaton, a 8:00-tól 19:35 óráig tartó idősávban

Jelentkezés és határidők: www.felvi.hu

Hallgatóink véleménye:

 
Először nagyon féltem a továbbtanulástól, mert nem tudtam, hogy a sport mellett mennyire fogom tudni megoldani. 16 éve jégkorongozom, most már közel a profi szinthez és természetesen nem akartam abba hagyni, viszont tanulmányiamat nappali tagozaton szerettem volna végezni. Most már tudom, hogy a tanulás és a sport teljesen össze egyeztethető és ezt a Tomorinak köszönhetem. Szerencsére az oktatók teljes mértékben együttműködőek.
 
Gebei Gergő, Gazdálkodás és Menedzsment
 
 

 

 

Egyéb okok miatt csak levelező képzési formára mehettem, így néztem körbe a levelező képzést is kínáló intézmények között, a mivel a gazdasági képzéseiről jó véleményeket olvastam, így végül jelentkeztem is, amit abszolút nem bántam meg. Pozitív csalódásként szembesültem a gyakorlatias képzéssel /amit a munkaerő piacon is jobban preferálnak és meg is hálálnak/ illetve az oktatók szakmai tudásával, mivel rendkívül elismertek és még aktívak a szakmájukban. A kis létszámú órákon közvetlen kapcsolat alakult ki az oktatókkal, így mindig mindenre találtunk megoldást.

Jelenleg kategóriámban tagja vagyok a magyar válogatottnak röplabdában és teniszben, amit egy másik iskolával valószínűleg sokkal nehezebben lehetett volna összeegyeztetni.

Tóth Roland, gazdálkodási és menedzsment

 
 
 

 

 

A szakon hallgatható tantárgyak*:

Tantárgy neve/célja

 kredit 

 köv. 

1. félév

Mikroökonómia

Célok: Az alapvető közgazdasági ismeretek révén a gazdaság mozgástörvényeinek, a valós társadalmi összefüggéseknek és kölcsönhatásoknak a megismerése. A mikroökonómia kapcsolatrendszereinek bemutatásával a gazdasági cselekvések nemzetközi szintű mozgatórugóinak megértése, a gazdasági kérdésekben történő eligazodás segítése. A tantárgy előkészíti és megalapozza az alkalmazott gazdaságtudományi tárgyak oktatását.

5

koll

Gazdasági matematika I.

Célok: A középiskolai anyagra építve, a hallgatóknak meg kell ismerniük mindazon matematikai alapokat, amelyek a szakmai és egyéb tárgyak megértéséhez, illetve a közgazdász szakma gyakorlásához, valamint a nemzetközi gazdasági folyamatok megértéséhez szükségesek.
A tantárgy legfőbb célja, kellő jártasság kialakítása a feladatok megoldásában, valamint a gyakorlati problémák matematikai módszerekkel történő megoldásában.

5

koll

Informatika I.

Célok: A tárgy olyan ismereteket nyújt, melyek jól hasznosíthatók a tanulmányaik során (pl. önálló feladatok, szakdolgozat), valamint jelenlegi illetve jövőbeli munkájuk során (pl. önálló forrás- és adatgyűjtés, jelentéskészítés, modellezés, döntés előkészítés támogatása). Ezen eszközhasználati és szemléletbeli képességek természetesen a későbbi, informatikai illetve adatelemző jellegű tárgyak teljesítésében is felhasználhatók lesznek.

2

gyj

Gazdaságtörténet

Célok: A jelen gazdasági folyamatainak alakulását alapvetően befolyásolják a múlt gazdaságában lejátszódó történések. Ezek ismerete segít megérteni a napjaink gazdaságában lejátszódó változásokat. A tantárgy bemutatja az egyetemes és hazai gazdaságtörténet fő korszakait. Középpontban azok a lényeges folyamatok állnak, amelyek napjainkban is meghatározóan befolyásolják a modern gazdaság kialakulását, a fontosabb népesedési folyamatokat, a mezőgazdaság átalakulását, az iparosodást, az infrastruktúra kiépítését.

3

koll

Jogi alapismeretek

Célok: A hallgatók a jogi alapismeretek című tananyag segítségével sajátítják el a legalapvetőbb ismereteket az állam és a jog kialakulásának folyamatával, a jog és a jogrendszerek jellegzetességeivel kapcsolatban.

3

koll

Filozófia

Célok: A tárgy a filozófia fogalmát, ágazatait, irányzatait, korszakait és főbb gondolkodóinak munkásságát világítja meg. Az oktatás célja, hogy egyrészt a hallgatók megismerjék a filozófia szerepét az emberi kultúra történetében, másrészt, hogy a filozófia hozzásegítse őket a megfelelő tájékozódáshoz és a helyes élet kialakításához.

2

koll

Szociológia

Célok: A hallgató megismeri a szociológia alapfogalmait, fontosabb elméleti irányzatait, módszertani sajátosságait, és áttekintést szerez a szociológiai vonatkozású nemzetközi összefüggésekről. Képes eligazodni a kultúra, az egyén és a társas interakciók, a hatalom struktúrái, a társadalmi intézmények, valamint a globalizáció és a modern világ társadalmi változásaiban.

2

koll

Testnevelés I.

 

-

kri

Idegen nyelv I.

 

-

kri

2. félév

Makroökonómia

A makroökonómia célja a gazdasági események megértését és a gazdaságpolitikai beavatkozások várható hatásainak elemzését segítő fogalmak és módszertani elemek bemutatása. A Makroökonómia c. tárgy ezen belül segítséget nyújt a hallgatóknak a makrofolyamatok rendszerének, a makrofolyamatok mozgatórugóinak, illetve a makrogazdasági szereplők tevékenysége következményeinek megértésében. A tantárgy előkészíti és megalapozza az alkalmazott közgazdasági tárgyak oktatását.

5

koll

Gazdasági matematika II.

Célok: A hallgatók elsajátítják azokat az ismereteket, amelyek révén gondolkodásmódjuk rendszerezettebbé és problémamegoldó képességük hatékonyabbá válik. A hallgatók megtanulják, hogyan lehet pontosan és szabatosan megfogalmazni, illetve milyen matematikai és valószínűségszámításbeli módszerekkel lehet megoldani a vizsgált problémákat és megteremteni a matematikai alapot a többi tantárgyhoz. Továbbá a hallgatók olyan általános modellalkotási alapismereteket sajátítsanak el, amelyek majd mindennapi munkájuk során kellő jártasságot, illetve biztonságot adnak a döntések előkészítésében.

5

koll

Informatika II.

Célok: Az információ digitális formái, adatok a számítógépben, külső adathordozók. Számítógépek hálózatokban. Alapszoftverek és alkalmazási programok. Alapvető operációsrendszer-parancsok, parancsmódban és grafikus módban. Internet szolgáltatások igénybevétele, biztonság védelem (IT security). World Wide Web információforrás az Interneten. WEB 2.0 új szolgáltatásai. HTML dokumentumok, mint ASCII kódú dokumentumok. Statikus honlapok, dinamikus honlapok. HTML különleges karakterek, főbb dokumentum jelölők tag-ek). A CSS stílus. Külső stíluslapok.

2

gyj

Statisztika I.

Célok: A legfontosabb leíró statisztikai módszerek megismerése és készség szintű elsajátítása. A kvantitatív módszerekkel végzett elemzési lehetőségek elsajátítása.

5

gyj

Gazdasági jog, nemzetközi gazdasági jog

A gazdasági jog oktatásának célja, hogy az általános jogi alapműveltség megszerzését követően a hallgatók leendő szakmájukhoz kötődő, specifikus ismereteket szerezzenek a gazdaság, elsősorban a cégjog területén. A tantárgy fő célkitűzése, hogy a hallgatók megismerjék a gazdasági jogi szabályozás dinamikáját és logikáját.

3

koll

Pszichológia

Célok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a társadalmi folyamatok gazdasági hatásaival. A társadalmi jelenségek és gazdasági folyamatok kölcsönhatásainak mechanizmusaival. A félév során a hallgatók megismerkednek a gazdaságpszichológia tudományág legfontosabb fogalmaival, vizsgálati területeivel. A Hallgatók képessé válnak a gazdaság makro és mikro szintű folyamatainak szociálpszichológiai megértésére, és megközelítésére a gazdaság és a társadalmi kölcsönhatások közötti szoros összefüggések megértésére.

2

koll

Testnevelés II.

 

-

kri

Idegen nyelv II.

 

-

kri

3. félév

Statisztika II.

Célok: A mintavétel elmélete. Mintavételi eljárások és azok néhány jellegzetes gyakorlati alkalmazása. A sokaság legfőbb jellemzőinek pont- és intervallumbecslése különböző mintavételi módok esetén. A hipotézisvizsgálat célja és gondolatmenete. A legfontosabb paraméteres és nemparaméteres próbák. Idősor elemzés gyakorlati alkalmazása.

3

gyj

Vállalatgazdaságtan

A tantárgy fő célja az ismeretközvetítés, amely a vállalat mibenlétének, fejlődésének, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerének, a környezettel való kölcsönhatásainak, továbbá a vállalati gazdálkodás folyamatának, fő hazai és nemzetközi összefüggéseinek és sajátosságainak megismertetésére irányul.
A képzés középpontjában a vállalat, mint környezetébe ágyazott rendszer nemzetközi szempontú vizsgálata áll. A hallgató átfogó képet kap a vállalati gazdálkodás mibenlétéről, olyan átfogó és stabil gazdálkodási alapismeretekre tesz szert, melyekre a további tanulás során rá tudja építeni a mélyebb szakmai-módszertani ismereteket, tudnivalókat.

5

koll

Marketing

Célok: A marketing alapfogalmak és technikák megismerése a gyakorlatban történő alkalmazás érdekében. A piaci környezetben végbemenő változások okainak feltárása, a piaci szereplők magatartásának megismerése annak érdekében, hogy minél hatékonyabb marketingeszközökkel lehessen ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni.

3

gyj

Környezet-gazdaságtan

Célok: Olyan alapismeretek nyújtása a hallgatóknak, amelyek segítségével képesek megérteni a környezet-gazdaságtani folyamatok lényegét és azok gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. A tárgy középpontjában a környezeti problémák állnak mind globális, Uniós és hazai szinten.

3

gyj

Pénzügytan I. (Makropénzügyi folyamatok)

Célok: A tárgy középpontjában a modern gazdaság pénzügyi rendszerének működése, a pénzügyi piacok eszközeinek és intézményeinek, a bankok főbb szolgáltatásainak bemutatása áll. A pénzügyi politika területeinek és kapcsolódásainak ismertetésén túl taglalja a devizarendszerek, a devizagazdálkodás és árfolyampolitika összefüggéseit. Áttekinti az államháztartás rendszerét, az alrendszerek jellemzőinek és összekapcsolódásának bemutatásán keresztül.

5

koll

Számviteli alapok

Célok: Számviteli alapfogalmak, számviteli alaptechnikák bemutatása és az egyes pénzügyi kimutatás elemekhez tartozó alapvető ismeretek átadása.
A tantárgy célja, hogy a hallgató megismerkedjen a vállalkozások beszámolási és számviteli rendszerének alapvető jellemzőivel, megismerje a számviteli törvény célját, filozófiáját, a számviteli alapelveket, a vállalkozói vagyon szerkezetét, a gazdasági események vagyoni, jövedelmi helyzetre gyakorolt hatását.

5

koll

Üzleti kommunikáció – vállalati kultúra

Célok: A hallgató ismerje meg napjaink kommunikációelméleti műveltségének alapvető elemeit, összefüggéseit; tudja értelmezni a verbális és nem verbális kommunikáció jelentéseit; ismerje a kommunikáció fejlesztés alapelveit; szerezzen átfogó tudást a kommunikációról, mint a modern kultúra nélkülözhetetlen részéről; ismerje meg a munkahelyi, üzleti életben gyakori kommunikációs szituációkat; szerezzen ismereteket az üzleti tárgyalásról, az üzleti adminisztráció legfontosabb összetevőiről, az üzleti élet alapvető illemtan, etikett, protokoll szabályairól; ismerje meg a vállalati kultúrával kapcsolatos fogalmakat és összefüggéseket; tudjon beilleszkedni a szervezetbe, együttműködni, csoportban dolgozni, csoportot szervezni.

3

gyj

Nemzetközi gazdaságtan

Tantárgy célja: megismertetni a hallgatókat a nemzetközi gazdasági kapcsolatok elméleti alapjaival. A nemzetközi gazdaságtan elméleteit és azok képviselőit a kapitalizmus fejlődésével, annak szakaszival összekapcsolva tárgyaljuk, a korai kapitalizmustól kezdődően napjainkig, a globalizáció digitális szakaszáig bezárólag. A tárgy épít a makro- és mikroökonómai ismeretekre és segíti a nemzetközi kapcsolatok céljainak és hasznának megértését.

3

koll

Idegen nyelv III.

 

-

kri

4. félév

Bevezetés a regionális gazdaságtanba

Célok: A regionális gazdaságtan tantárgy célja, hogy a Hallgatók megismerkedjenek a gazdasági folyamatok földrajzi térben való működésének, a meghatározó mechanizmusok törvényszerűségeivel. Megismerjék és megértsék a gazdasági szereplők piaci döntésmechanizmusait a gazdasági és társadalmi térben. Tisztában legyenek a földrajzi tér gazdasági folyamatokra gyakorolt hatásaival.

3

koll

Bevezetés a logisztikába

Célok: A logisztika a gazdaságos és hatékony termelés- és szolgáltatásszervezés előmozdítását segítő rendszerszemlélet gyakorlati és elméleti kérdéseivel foglakozik, amikor a gyakorlati szakemberek figyelmét a teljes-költség elvét alapul véve a termelés- és szolgáltatás járulékos tevékenységeinek fontosságára fordítja.

A tárgy elsődleges célja az egységes szemléletmód elsajátíttatása (közlekedés, szállítóeszközök, készletgazdálkodás stb.), további szerepe a logisztikai módszerek (pl. áruelosztás-tervezés), ill. logisztikai részterületek, mint pl. raktározás, anyagmozgatás, csomagolás stb. hallgatókkal való megismertetése.

3

gyj

EU ismeretek

A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat Európa egységének eszméivel, bemutassa az európai gazdasági integráció fejlődését a Párizsi szerződéstől (1951) a Lisszaboni szerződésekig (2007), amelyeket kiegészít az EU bővülésének története. További cél, bemutatni a tagországok együttműködésének jogi alapjait, az EU intézményrendszerét és döntéshozatali mechanizmusát, valamint a két legjelentősebb közös szakpolitikát. Az integrációs ismeretek birtokában a hallgatók képesek lesznek felelősséggel értékelni az EU aktuális kérdéseit, problémáit, valamint az európai integráció hatását Magyarországra.

3

koll

Vezetés és szervezés

A tárgy oktatásának célja olyan ismeretanyag átadása, amely hatására a hallgatók a vezetésről való tudásukat bővítik, a vezetési és szervezési ismeretek birtokában képessé válnak a szervezetet, mint rendszert kezelni, valamint a hatékony vezetési módszereket megválasztani.

3

gyj

Marketing menedzsment

Célok: A marketing alapjainak elsajátítása során megszerzett ismeretek átültetése a marketing gyakorlati megvalósítása során. A marketingnek, mint a vállalat működését teljesen átható menedzsment módszernek a vizsgálata, mely a vállalat stratégiai tervezésétől a végrehajtáson át az ellenőrzésig, illetve a visszacsatolásig terjed.A különböző marketingstratégiák megismerése, a marketingteljesítmény értékelésének, ellenőrzésének módjának a bemutatása, hogy eredményes és működő marketingterv születhessen.

3

gyj

Üzleti etika

Célok: A hallgatók olyan ismereteket szereznek, amelyek révén gondolkodásmódjuk rendszerezettebbé és problémamegoldó képességük az etikai normák ismeretével növelten felelősségteljesebbé válik.

3

gyj

Döntéselmélet és módszertan

Célok: A kurzus keretében a hallgatók megismerkedhetnek a döntéselmélet alapvető̋ jellemzőivel, a kapcsolódó diszciplínákkal A tantárgy felkészíti a hallgatókat az üzleti életben megjelenő̋ döntési helyzetek helyes felismerésére, és gyakorlatok révén vezeti őket a procedurális racionalitás szempontjából elfogadható vezető̋i döntések, helyzetek kialakítására.

4

gyj

Információgazdálkodás

Célok: Megismertetni a hallgatókkal:

  • az információ fogalmát, jellemzőit,  jelentőségét a szervezetek működtetésében;
  • a szervezet információszükséglete meghatározásának módjait és eszközeit;
  • az információmenedzsment lényegét, feladatait és módszereit.

2

koll

Pénzügyi számvitel

Célok: A tantárgy célja, hogy a hallgató megismerje a számviteli törvény szerinti számviteli elszámolások szabályait, az eszközök és források állományba vételét, csökkenésének elszámolását, az évközi és év végi értékelési teendőket, továbbá a beszámoló összeállításának folyamatát.

5

koll

Pénzügytan II. (Vállalati pénzügyek)

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgató képet kapjon a vállalkozások pénzügyi cél- és eszközrendszeréről. Elsajátítsa a vállalati pénzügyi – beruházási, finanszírozási és osztalékpolitikai – döntések előkészítéséhez és meghozatalához szükséges értékelési módszereket. Ismerje azokat a folyamatokat és főbb elméleteket, amelyek alapján a különféle eszközök és források értékelődnek a pénzügyi piacokon és alkalmazza is majd azokat a vállalati gyakorlatban.

5

koll

Idegen nyelv IV.

 

-

kri

5. félév

Szakmai idegen nyelv I.

A tantárgy oktatásának célja, hogy az üzleti élet tematikájában a választott idegen nyelven jártasságot szerezzenek a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő interdiszciplináris tudással rendelkező hallgatók, akik képesek a valós gazdasági, üzleti folyamatok megértésére és megoldásukra javaslattételre. A hallgatókat arra készítjük fel, hogy nemzetközi szinten, a gazdaság különböző területein használni tudják a választott idegen nyelvet, mint munkaeszközt.

3

gyj

Termelésmenedzsment

Célok: A hallgató megismeri a vállalati és vállalkozási rendszerek termelési alapfogalmait és összefüggő folyamatrendszerüket. Képessé válik, hogy ezekből levezesse a termelés és a termelésirányítás legfontosabb kérdéseit. Meg tudja különböztetni a termelési folyamat struktúrájának típusait, a gyártmány és a gyártás iparági sajátosságait. Értelmezni és értékelni tudja a készletgazdálkodás és a termelésirányítás kapcsolatát, kezelni tudja a JIT rendszert, a TQM alapelveit és menetét.

3

gyj

Emberi erőforrás menedzsment

Célok: A tantárgy ismereteinek elsajátítása során a hallgató képessé válik az emberi erőforrás menedzsment társadalmi-gazdasági feltételeinek és modelljének azonosítására és értelmezésére. Betekintést kap az emberi erőforrás tervezésébe, értékelésébe, fejlesztésébe, a teljesítményértékelés lényegének és módszereinek meghatározásába. Az emberi erőforrás menedzsment funkcióinak és ezek kapcsolódásának ismeretében képessé válik az egyes humán funkciókhoz kapcsolódó döntéseknél a legfontosabb szempontok mérlegelésére, valamint a jellemző döntés-előkészítő módszerek felvázolására. Értelmezni és értékelni tudja a változásmenedzsment kérdéseit

3

koll

Menedzsment

Célok: A hallgató a kurzus teljesítése során betekintést nyer a menedzsment elméletébe és gyakorlatába, megismeri a szervezetek különböző szintjein lévő vezetők feladatait és a velük szemben támasztott követelményeket. Az áttekintett ismeretkörök támpontot és segítséget nyújtanak a hallgatóknak ahhoz, hogy megállják a helyüket menedzserként, döntéshozóként gazdasági szervezetekben.

3

gyj

Közmenedzsment

A kurzus elsődleges célja, hogy bemutassa a közmenedzsmenttel kapcsolatos alapvető elméleteket, módszereket. A képzés a közmenedzsmenttel kapcsolatos főbb elméleteket helyezi középpontba, bemutatja a különböző menedzsment modelleket, módszereket, illetve a megvalósítás folyamatát. A képzés során a hallgatók megismerkedhetnek a közmenedzsment tervezési folyamatával, a közszolgáltatások szervezésével, illetve a társadalmilag közösen szervezett feladatokkal.

2

gyj

Szervezésmódszertan

Célok: A tantárgy keretén belül a hallgatók betekintést nyernek a vezetői és a szervezői tevékenység összefüggéseibe. Értelmezésre és meghatározásra kerül a szervezés, mint tevékenység és mint folyamat. A hallgatók a tantárgy keretén belül ismereteket szereznek a szervezés szakmai kérdéseiről, majd a megszerzett ismereteket projektfeladatok keretében igyekeznek átültetni a gyakorlatba.

2

gyj

Értékteremtő folyamatok menedzsmentje

Célok: A hallgatókkal szembeni elvárás, hogy képesek legyenek a teljes logisztikai rendszer komplex tervezésére, szervezésére, irányítására és ellenőrzésére. Ehhez elengedhetetlen, hogy szakmai ismereteik alapján képesek legyenek a vállalati logisztikai funkció stratégiai és menedzsment szempontú áttekintésére.

A tantárgy oktatása során a hallgatók ismereteik alapján alkalmassá válnak a napi operatív logisztikai feladatok megoldása mellett távlatokban is értelmezni és kezelni a logisztikai kihívásokat.

4

koll

KKV-k a gazdaságban (Kis- és középvállalkozások menedzsmentje specializáció)

Célok: A hallgató megismeri az önálló kutatómunka segítségével a vállalkozói gondolkodás, a vállalkozói megközelítés sajátosságait; a vállalkozásokat általában, társadalmi beágyazódásukat, gazdasági jelentőségüket mind Magyarországon, mind az EU-ban, mind világviszonylatban. Történeti és makroökonómiai megközelítésben ismeri a vállalkozásbarát gazdaságpolitika követelményeit, feladatait; az EU és tagországai vállalkozáspolitikáját, azokat a kihívásokat, amelyeket az EU-integráció és a globalizáció a magyar kkv-szektor számára jelent.

5

koll

KKV-k menedzsmentje (Kis- és középvállalkozások menedzsmentje specializáció)

Célok: A hallgató a kurzus során megismeri azon piaci mechanizmusokat, amelyeknek a kkv-k ki vannak téve; a vállalkozások stratégiai választásait és a főbb eljárásokat; illetve a különböző gazdasági szereplőknek a vállalkozás életében betöltött szerepét és jelentőségét. Tudással rendelkezik az operatív vállalatirányítás jellemzőit; a vállalkozás aktuális szerkezetét, az erősségek és gyengeségek számbavételét; a vállalkozás teljesítménymérésének módszereit illetőne. Ismeri az e-business szerepét és alkalmazási lehetőségeit; az innováció elméletének főbb jellemzőit és törvényszerűségeit; a megvalósítás gyakorlati vonatkozásait.

5

gyj

Finanszírozás és pályázati tréning (Kis- és középvállalkozások menedzsmentje specializáció)

Célok: A tárgy összekötő kapocs az elméleti és a gyakorlati pénzügyi ismeretek között. Olyan ismeretek és szemléletmód átadása a cél, amelynek révén a hallgató sikeresen átláthatja és irányíthatja egy kisvállalkozás finanszírozási és pályázati tevékenységét. A hallgatók olyan ismeretekre is szert tesznek a kurzus segítségével, amelyeket nemcsak egy kisvállalkozásnál, hanem egy finanszírozó szervezetnél (pl. banknál) vagy intézménynél, állami szervnél kamatoztathatnak.

5

gyj

Logisztikai stratégia (Logisztikai specializáció)

Célok: A logisztikusokkal szembeni alapvető elvárás, hogy képesek legyenek a teljes logisztikai rendszer komplex tervezésére, szervezésére és irányítására. Ehhez elengedhetetlen, hogy szakmai ismereteik alapján alkalmasak legyenek a logisztikai funkció stratégiai szempontú áttekintésére is. A tantárgy oktatásának során a hallgatók ismereteik alapján alkalmassá válnak a napi operatív logisztikai feladatok megoldása mellett távlatokban is értelmezni és kezelni a logisztikai kihívásokat, amely nélkül ma már elképzelhetetlen a vállalkozások hosszabb távú sikerének biztosítása.

5

koll

Elosztási rendszerek gazdaságtana (Logisztikai specializáció)

Célok: A tantárgy keretében a hallgató megismeri az általános és alkalmazott közgazdasági szemléletmód formálása mellett, a komplex logisztikai rendszerekben működő elosztási folyamatok legfontosabb gazdasági fogalmait és összefüggéseit.

A hallgatók képzésének nélkülözhetetlen része a komplex rendszerekre jellemző sajátos gazdasági törvényszerűségek és ezek kezeléséhez szükséges módszertani alapok megismerése.

Az elosztási folyamatoknak – mint komplex szolgáltatás színvonalának és módszertani hatékonyságának növelése érdekében – szükséges vizsgálni és értelmezni azokat a lehetőségeket, amelyek biztosítják a szállítási, raktározási, anyagmozgatási, csomagolási és egységrakomány képzési teljesítményének javulását, korlátozott erőforrásokkal való takarékosság és ésszerű gazdálkodás mellett.

5

gyj

Beszerzési-termelési-elosztási logisztika (Logisztikai specializáció)

Célok: A tantárgy keretében a hallgató megismeri a gazdasági rendszerek között kialakuló láncrendszer által képzett  inputok és outputok logisztikai menedzsmentjét, mely a vállalkozás logisztikai rendszerének kulcseleme, amelynek ismerete elengedhetetlen a logisztikusok számára.

E tantárgy célja továbbá, hogy a hallgatók számára a logisztika egyik legfontosabb részterületéről, a termelés logisztikai feladatairól, a logisztika és a termelés kapcsolatáról, egymásra hatásáról, a termelés tervezéséről és irányításáról szakmai ismereteket nyújtson.

5

gyj

Területfejlesztés (Régiófejlesztés specializáció)

Célok: A Hallgató átfogó tudást kap az európai és hazai területi fejlődés és politika sajátosságairól. A területi politika Európai uniós és hazai gyakorlatáról. A félév során az elmélet mellett a területi politika gyakorlati oldalába is betekintést nyernek a Hallgatók.

5

gyj

Regionális folyamatok Európában és Magyarországon (Régiófejlesztés specializáció)

Célok: A hallgató megismeri az európai történelem azon sarokpontjait és választóvonalait, melyek meghatározták a nagy európai történelmi régiók kialakulását. Képessé válik az Európai Közösségnek, ill. az Európai Uniónak az egységes belső piacon belüli regionális különbségei felismerésére, a területi egyenlőtlenségekre adott válaszok értelmezésére. Elsajátítják a regionális politika alapjait, alapelveit, területi-statisztikai rendszerét, megvalósításának eljárásrendjét. Értékelni tudja a Strukturális Alapok, a Kohéziós Alap és az Előcsatlakozási Alapok jelentőségét. Felismeri és mérlegelni tudja a gazdaság térbeni szerveződésének hazai sajátosságait, ill. az azokat meghatározó összefüggéseket, továbbá azokat a természeti, társadalmi, környezeti elemeket, amelyek a gazdasági törvényszerűségek térbeni érvényesülését befolyásolják. Képesek értékelni a hazai regionális politika céljait és eszközeit, valamint azt, hogyan alakul intézményrendszerünk az európai csatlakozás igényeinek megfelelően.

5

koll

Regionális elemzés módszertana (Régiófejlesztés specializáció)

Célok: a tárgy olyan eszköztárat ad a hallgató kezébe, mely segíti őt abban, hogy valamely területi egység (ország, régió, megye, kistérség, település stb.) jellemzőiről átfogó képet tudjon adni. Képessé válik az adott területek különböző szempontú összehasonlítására, az azonosságok és különbségek bemutatására. Magyarázatot tud adni az időben lezajló területi változásokra a különböző mérőskálák, komplex és aggregált mutatók, illetve viszonyszámok felhasználásával. Mindezeken túlmenően a hallgató képes alkalmazni a területi folyamatok térképi megjelenítésének eszközrendszerét.

5

gyj

6. félév

Szakmai idegen nyelv II.

A tantárgy oktatásának célja, hogy az üzleti élet tematikájában a választott idegen nyelven jártasságot szerezzenek a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő interdiszciplináris tudással rendelkező hallgatók, akik képesek a valós gazdasági, üzleti folyamatok megértésére és megoldásukra javaslattételre. A hallgatókat arra készítjük fel, hogy nemzetközi szinten, a gazdaság különböző területein használni tudják a választott idegen nyelvet, mint munkaeszközt.

3

gyj

Gazdasági elemzés, ellenőrzés és módszertana

Célok: A tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgató tisztában legyen a gazdasági elemzés szükségességével, ismerje az elemzés fogalmát, célját, felhasználási területeit, módszereit, végrehajtásának lépéseit, a termelést előkészítő tevékenység elemzését. Képes legyen termelés és értékesítés elemzésének elvégzésére, a vállalkozás erőforrásainak elemzési feladatai megoldására, a vállalkozások átfogó komplex elemzésének elvégzésére. Tisztában legyen az ellenőrzés szükségességével. Ismerje az ellenőrzés fogalmát, célját, felhasználási területeit, módszereit, végrehajtásának lépéseit, a bizonylati elv és fegyelem fogalmát annak ellenőrzését, az éves beszámoló ellenőrzését, a számviteli politika ellenőrzését, tovább ismerje meg Magyarország ellenőrzési rendszerének alapjait.

3

gyj

Stratégiai menedzsment

Célok: A tantárgy célja, hogy hallgató megismerje a stratégiai modelleket és azok elméleti hátterét, a stratégiai tervezés eszközrendszerét, a stratégiai menedzsment koncepcióját. Ennek alapján képessé válik a rendszerszemléletű gondolkodásra a vállalatot és környezetét illetően és képes megválasztani a vállalat számára megfelelő célokat és eszközöket. Értékelni tudja a szervezetek struktúráját a stratégiai menedzsment szempontjából, képes meghatározni a szervezetfejlesztési irányvonalakat. A stratégia megvalósítása során ki tudja alakítani és fenn tudja tartani a rendszerszemléletet. Gyakorlati ismereteket szerez a stratégiai kontrolling, a megfigyelő és ösztönző rendszer, valamint a vállalati kultúra kialakítása és fejlesztése területén, amelyeket a munkájában sikerrel hasznosíthat.

3

gyj

Kontrolling

Célok: A hallgató legyen tisztában a kontrolling funkció lényegével, szerepével a vállalatban. Ismerje meg és tudja alkalmazni a kontrolling eszköztárát, ismerje meg a kontrolling alrendszereit. Képes legyen szisztematikusan értékelni egy vállalkozás terveit és beszámolóit, és önálló véleményt alkotni róla.

5

gyj

Adózási ismeretek (Kis- és középvállalkozások menedzsmentje specializáció)

Célok: A hallgató megismeri az adózási alapfogalmakat, betekintést nyer az adójog világába, áttekintést kap a főbb adókról és az adórendszerek jellemzőiről, továbbá az adózás rendjéről Magyarországon. Megszerzi azokat a legfontosabb információkat, melyek a legjelentősebb bevételt biztosító adónemekkel kapcsolatosak és képes lesz adóbevallások elkészítésére.

5

gyj

Nemzetközi tranzakciók és stratégiák (Kis- és középvállalkozások menedzsmentje specializáció)

Célok: A hallgatók a tárgy keretében megismerik a kkv-k nemzetközi piacokra történő kijutásának jellemzőit, feltételeit, motivációit, előnyeit és hátrányait. Áttekintik a kkv-k nemzetközi piacra lépésének nehézségeit, állami támogatási lehetőségeit. Megismerik a helyes döntések meghozatalához szükséges szakmai jellemzőket, módszereket (árképzés, finanszírozás, kommunikációs stratégiák stb.).

5

koll

Üzleti tervezés a KKV-kban (Kis- és középvállalkozások menedzsmentje specializáció)

Célok: A hallgatók betekintést nyernek:

  • a hazai vállalkozási környezetének sajátosságaiba,
  • reális képet alakíthatnak ki egy új vállalkozás megalapításával kapcsolatosan fellépő tervezési feladatokkal, esettanulmányok közös feldolgozásával és elemzésével.

Mindezeken túl, lehetőségük lesz a tanult ismeretek gyakorlatorientált alkalmazására, saját üzleti ötleteik megvalósíthatósági tanulmánnyá történő fejlesztésével.

5

gyj

Szállítás és szállítmányozás (Logisztikai specializáció)

Célok: A szállítmányozás - a szervezéshez hasonlóan - probléma- és célorientált tevékenység, színvonalas gyakorlata több, egymástól elkülönülő tudományterület (fuvarjog, díj-szabáselmélet, vámjog, közlekedési üzemtan, közlekedés-gazdaságtan stb.) integrált ismeretét követeli meg.  A tantárgy keretében a hallgató megismeri a különböző tantárgyakban megjelenő ismeretek szállítmányozói munkában való összekapcsolódásának lehetőségeit..

A tantárgynak nagy szerepe van abban, hogy a hallgatók ne csupán tudományterületekre szétválasztott, absztrahált ismeretekkel rendelkezzenek, hanem megismerkedjenek azok felhasználásával, összekapcsolási lehetőségeivel a szállítmányozási munka egyes területei, problématípusai szerint tárgyalva.

5

koll

Logisztikai információs rendszerek (Logisztikai specializáció)

Célok: A tantárgy oktatásának célja - alapvetően a hallgató számítástechnikai, informatikai ismereteinkre építve - a hatékony logisztikai tevékenységet szolgáló korszerű informatikai rendszerek megismerése.  Ez magába foglalja a korszerű vállalatirányítási rendszerek megismerését, azok logisztikai tevékenységet támogató moduljait, illetve a speciális logisztikai célrendszereket.

5

gyj

Áruforgalmi és logisztikai esettanulmányok (Logisztikai specializáció)

Célok: A tantárgy keretében a hallgatók az elméletben megszerzett ismereteket gyakorlati példákon keresztü ismerik meg, úgy, hogy azok gazdasági szférában való konkrét megvalósulásába és gyakorlatába is bepillantást nyerjenek. Az esettanulmányok olyan vállalati gyakorlati példákat mutatnak be, amelyek alapján a hallgatók képesekké válnak a vállalati szinten megjelenő logisztikai problémákat önmagukban és komplex módon is látni és értékelni, amely nélkül elképzelhetetlen a sikeres vállalati logisztikusi munka.

5

gyj

Településfejlesztés (Régiófejlesztés specializáció)

Célok: A Hallgató átfogó tudást kap a településrendszer kialakulásáról, organikus (vagy éppen mesterségesen kialakított) fejlődésének történelmi folyamatairól. A félév során ismereteket szerez a települések (méretük és funkcionális struktúrái szerinti) fejlődésének hatótényezőiről. A félév második részében a hallgatók megismerkednek az önkormányzatiság fogalmával és településfejlesztés eszközrendszerével (pénzügyi, jogi, tervezési). Kiemelten foglakozunk a településfejlesztés területfejlesztéshez való kapcsolatának elemzésére.

5

gyj

Idegenforgalom földrajza (Régiófejlesztés specializáció)

Célok: A hallgatók átfogó tudást kapnak a turizmus történetéről, egyre növekvő világgazdasági szerepköréről. Megismerik a földrajz szerepét az idegenforgalomban. Megismerkednek a globális turizmus legfontosabb célterületeivel, a kiemelt turisztika nagyrégiókkal. Vizsgáljuk a félév során a globális turizmus legfontosabb gazdasági és társadalmi jellemzőit, új irányzatait (pl. fenntarthatóság szerepe a turizmusban). A globális turizmus legfontosabb trendjei mellett kiemelten foglalkozunk az Európai és a Magyar turizmus helyzetével trendjeivel is.

5

gyj

Vidékfejlesztés (Régiófejlesztés specializáció)

Célok: A tantárgy átfogó célja, hogy a hallgató alapvető ismereteket szerezzen a vidéki térségek legfontosabb társadalmi és gazdasági jellemzőiről, a vidék sajátosságairól, aktuális és jövőbeni kihívásairól. A kurzus kiemelten foglalkozik a vidéki térségek XXI. századi fejlesztési lehetőségeivel, a gazdasági és társadalmi megújulásának képességével, különböző módozataival. A vidékfejlesztés Európai uniós és hazai politikájával, finanszírozási lehetőségeivel is megismerkednek a Hallgatók. Esettanulmányok keretében feldolgozásra kerülnek a vidékfejlesztési gyakorlatok Európai és hazai példái, jó gyakorlatai is. 

5

koll

Szakdolgozat konzultáció

 

-

kri

7. félév

Szakmai gyakorlat

 

20

kri

Szakdolgozat készítés

 

-

kri

Szabadon Választható Tantárgyak

Biztonságpolitika

Célok: A tantárgy célja, hogy a hallgató megismerkedjen a biztonság fogalmával kapcsolatos különböző értelmezésekkel, a biztonság összetevőivel, dimenzióival és a biztonságpolitika vizsgálódási területével. Részletesen megismeri az EU közös biztonság- és védelempolitikáját, a bel- és igazságügyi együttműködés gyakorlatát, valamint Magyarország védelempolitikájának elmúlt két évtized alatti változásait, valamint a jelenlegi helyzetet. Képessé válik tisztán látni a biztonsági kihívások, veszélyjelenségek tipológiáját és az abból eredő konfliktusokat, a háborúk elleni fellépést. Önálló véleményt tud kialakítani az aszimmetrikus hadviselés, a terrorizmus kérdéseiről és az ezek ellen fellépő nemzetközi civil (államközi) és katonai szervezetek, szövetségek tevékenységéről, céljairól, perspektíváiról.

4

gyj

A korrupció gazdasági vetületei

Célok: A hallgató megismeri a korrupció és a gazdaság összefüggéseit, káros hatásait. Részletesen megismeri a korrupció morfológiai jellemzőit, gyökereit és megnyilvánulási formáit. Képessé válik tisztán látni a korrupció gazdasági hátterét. Széles körű ismeretekre tesz szert a korrupció megelőzésére irányuló eszközökről és módszerekről.

3

gyj

Érveléselmélet és technika

Célok: A tantárgy célja, hogy a hallgató megismerje a kommunikáció területén belül a szövegértő hallgatásra és olvasásra, valamint az érvelésre vonatkozó elméleti szabályrendszereket, és ezeket gyakorlatban is alkalmazni tudja. A kurzus során a hallgató bepillantást nyer az ókori retorikai kánonokba, a magyar szónoklattan történetébe, majd természetesen megismerkedik a modern érveléselmélet és módszertan alapelemeivel is. Az elméletet számos gyakorlaton keresztül sajátíthatja el és teheti hasznossá saját további tanulási és tudományos tevékenysége számára.

4

gyj

Gazdaságvédelem

Célok: A tárgy célja: A hallgató átfogó ismeretek szerez a kriminológiai szemlélet elsajátításán keresztül a bűnözés természetéről, oksági mechanizmusairól, a megelőzés eszközeiről és módszereiről. Tudást kap a gazdálkodás rendjét sértő cselekmények típusairól, a gazdasági bűnözés kriminológiai jellemzőiről, valamint a gazdasági visszaélések megelőzésének jogi, ellenőrzési eszközeiről és módszereiről.

3

gyj

Karrierépítés

Célok: A tantárgy célja: A hallgató a tantárgy keretében megismeri az érvényesülés útját, lehetőségét, valamint a marketing szemléletű állásvadászatot. Értékelni és alkalmazni tudja a képességek, a személyiségjegyek, a szakmai ismeretek megfelelő kombinációját. Képessé válik a sikeres önéletrajz elkésztésének mesterfogásaira, valamint a sikeres felvételi beszélgetésre való felkészülésre. Mindezek segítségével fel tudja kutatni a rejtett álláslehetőségeket mint a karrierépítés alapvető bázisát.

4

gyj

Kultúra-gazdaságtan

Célok: A hallgató megismeri a kultúra és a gazdaság kapcsolatrendszerét, a kulturális javak sajátosságait, a kulturális szférában működő intézmények formáit. Képessé válik a kulturális tőke funkcióinak, valamint a globalizáció nemzeti kultúrákra gyakorolt hatásának értelmezésére és megítélésére. Képes átlátni a magyar kulturális helyzet pozitív és negatív vonásait. Ítéletet tud alkotni a média kultúra- és közösségformáló, valamint információ-továbbító szerepéről és a digitális kultúra hatásairól

3

gyj

Minőségmenedzsment alapjai

Célok: A tárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a minőségmenedzsment alapjaival. Áttekintést kapnak a minőségügyi rendszerek fejlődési szakaszairól és a vezetői döntésekhez szükséges mélységben megismerik a TQM és a vállalati minőségügyi rendszerek (ISO 9000) alapjait. Megismerkednek továbbá a minőségmenedzsment rendszerek különböző formáival, alapvető módszereivel és technikáival.

3

gyj

Nemzetközi szervezetek és intézmények

Célok: A tárgy célja, hogy átfogó ismerteket adjon az államok által létrehozott legfőbb nemzetközi szervezetekről, a szakirodalom alapján rendszerezze a nemzetközi intézményeket. Kitűzött célunk még, hogy rávilágítsunk az államok, mint a nemzetközi szervezetek tagjai jogaira és kötelezettségeire, valamint ebből adódóan a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekre. Szeretnénk felkelteni az érdeklődést a nemzetközi szervezet aktuális tevékenysége iránt és szakmai alapot biztosítani azok működésének önálló értékeléséhez.

3

gyj

Projekt- és team menedzsment

Célok: A tantárgy alapvető célja megismertetni a hallgatókat a projektmenedzsment (PM) általános elméleti alapjaival, módszereivel, valamint gyakorlati alkalmazási területeivel.

4

gyj

Pénzmosás elleni küzdelem

Célok: A tantárgy célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a pénzmosás elleni küzdelem közgazdasági és büntetőjogi kérdéseibe, az ehhez használható információk és információs rendszerek alkalmazásába, valamint a pénzmosás elleni küzdelemmel foglalkozó intézményi háttér működésébe. A tárgy kitér a kérdéskör nemzetközi jelentőségére és szabályozására is, illetve a nemzetközi összefogásban rejlő lehetőségekre és akadályozó tényezőkre. 

3

gyj

Társadalom- és gazdaságföldrajz: Európa és a globális világ

Célok: A hallgató elsajátítja a társadalom és gazdaságföldrajz általános, ágazati és regionális szemléletét, valamint a jelenlegi világgazdaság működési mechanizmusát. Képes értelmezni és differenciálni a világ országait fejlettségük és jövedelemszintjük szerint. Értelmezni és értékelni tudja a gazdasági élet és a világgazdaság átalakulására ható aktuális folyamatokat és tényezőket. Átfogó képet tud kialakítani Európa globális helyzetéről és világgazdasági szerepköréről.

3

gyj

Vámismeretek

Célok: A tantárgy célja, hogy bemutassa az EU-t, mint vámuniót: az EU egy vámterület, amelyen belül biztosított az áruk-és szolgáltatások szabadsága (belső piac) és közös vámpolitikát alkalmaz az EU-n kívüli országokkal szemben. A hallgatók megismerik a közös vámpolitika céljait, legfőbb eszközeit és intézményeit. A hallgatók megismerik a hatályos uniós és a hozzá kapcsolódó hazai vámjogi szabályozást és azok alkalmazását.

3

gyj

* érvényes 2017 szeptemberétől

A lista tájékoztató jellegű, és a mintatantervi ajánlott félév szerint vannak sorrendbe szedve. Az adott szakra vonatkozó aktuális mintatanterveket beiratkozáskor kapják meg a hallgatók a képzési tájékoztató részeként

Jelmagyarázat:

Számonkérés típusa:

  • koll - kollokvium (vizsgajegy)
  • gyj - gyakorlati jegy (félévközi jegy)
  • kri - kritériumtárgy

Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak részletes képzési dokumentációja nappali munkarenden (2017) 2023/24 (a dokumentum a névre kattintással érhető el)

Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak részletes képzési dokumentációja nappali munkarenden (angol) (2017) 2023/24 (a dokumentum a névre kattintással érhető el)

Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak részletes képzési dokumentációja levelező munkarenden (2017) 2023/24 (a dokumentum a névre kattintással érhető el)

http://www.tpfk.hu/gazdalkodasi-es-menedzsment-1